A legújabb jajveszékelés Ko­lozs­várról hallatszik, mert mint kiderült, egyetlen olyan jelentős műemlék épület sincs a kincses város központjában, mely román állami vagy városi tulajdonban maradna.

Amikor a demográfiai háborúban győztes albánok szó szerint kiszorították kultúrájuk bölcsőjéből a szerbeket, és 2008. február 17-én a pristinai parlament tagjainak többsége egyoldalúan kikiáltotta Koszovó függetlenségét, akkor a nyugati világ fennállva tapsolt.

Aki egyszer is látta véleményt nyilvánítani a MOGYE szenátusának többségi képviselőit, akár fogadást is köthetett arra, hogy ebben a felállításban, ilyen elnökkel nem lesz önálló magyar tagozat a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.

A víz világnapja legalább figyelmeztet a teendőkre.

Évek óta fújom, hogy abba kéne hagyni ezt a „román elnyomás”, „román megszállás alatt élünk” stb. szöveget. Röhejes, én láttam már megszállást életemben, hát, az nem úgy néz ki, mint Marosvásárhely, ahol éjjel kettőkor részegen éneklek (magyarul!), s semmi bajom nem esik.

Különbnek kell lenni, mint a többség, tartásos, autonóm, gondolkodó közösséggé kellene válni, ahol esélytelenek a majdnem hősök.

Ne kezeljük mérkőzésként az életünket. Akivel igazán lehet beszélgetni, az nem arra törekszik, hogy feltétlenül igaza legyen.

Erdély Nagy-Romániához való csatolása az az eseménysor, ami kísértetiesen hasonlít a krími esethez.

Húsz éve halott már Bukowski. Ha a Jóistennek van egy kis humora, akkor most Villonnal és Hajnóczyval ebédelnek egy szűk kis szobában, minden nap.

Ott állt az előtérben az apuka és a vajúdó nő anyja, tördelték a kezüket, fogták az arcukat, láthatóan sík idegek voltak, én meg behúzódtam az ajtó takarásába, annyira illetlen volt hallgatni a sikoltozást és figyelni ennek a két embernek a feszültségét, de nem tudtam elmenni.

Ma van a Rasszizmusellenesség Világnapja. A rasszizmus és a szegénység kapcsolatáról Péter László szociológus beszélt a Maszolnak.

Fontos kimondanunk: a külhoni magyarok nem megsegítésre váró szegény rokonok, ahogy szülőföldjük sem elveszített gyarmat.

„A színházról nem lehet egyszerűen kijelenteni azt, hogy fehér vagy fekete; a színháznak nem láttatnia, hanem látnia kell.” Interjú.

A Nyugat – és persze Románia – most kórusban ítéli el Oroszországot, holott elég nehéz hiteles érvet találni arra, hogy ha Koszovó Washington akaratából kiszakadhatott Szerbiából, akkor miért ne válhatna ki Moszkva szándéka szerint a Krím Ukrajnából.

Tanítani lehetne – valószínűleg tanítják is –, ahogyan manipulálták a román közvéleményt, elterelték a figyelmét a valós problémáról.

Biztosnak tűnik, hogy nem áll fenn a „fordított december 5-e” veszélye, és az elszakított nemzetrészeken élő magyarság nem fordít hátat az anyaországnak.

Az Európai Unió sunyi és csendes. Igazuk lehet azoknak, akik bizonygatva mondják, hogy az utolsókat rúgja. Ám azt is belénk.