Válasz Pap Szilárd Istvánnak a határontúlimagyarozásról

A szavazati jog ellenzése tehát igen sok esetben épp a határon túli magyarok vagy épp az egész nemzet törődésből fakad.

„Ha nem megyünk el szavazni, mások választanak helyettünk” – azt hiszem ebben minden benne van. Az is, hogy hol van Erdély – és miért van ott, ahol.

„Vizuális művésznek tartom magam, abba ugyanis elég sok minden belefér, a színház és látvány is egy bizonyosfajta vizuális művészet, a médiaművészet, a videók, a fotográfiák, a konceptuális művészet, amikkel foglalkozom, mind vizuálisak. Azonkívül tanárnak is tartom magam.” Interjú.

Nem tudnak és nem is akarnak valós fejlődést Romániában, hisz a zavarosban halászni könnyebb, s most, hogy az államkassza egyre üresebb, megfizettetnék az elüldözött szürkeállományt is.

A per kimenetele egyértelmű: akármelyik nyer, a tyúkot a közpolgártól fogják újra elkobozni.

Kampányban van Európa, csak mifelénk lagymatag az érdeklődés. Pontosabban: nehéz túlharsogni mozgósító üzenetekkel a bukaresti politikusok pankrációs mutatványait.

Gyengus tanácsosok és tanácsadók maradhattak még meg a Cotroceni-palotában, ha már a látszat betartására sem képesek figyelmeztetni legnagyobb urukat.

Akár az EP-ről, akár a román parlamentről legyen szó, képviselőink megpróbálnak nagypolitikát játszani, miközben itthon egyre több frusztráló problémát hagynak megoldatlanul.

Ha a Vörös Hadsereg lerohanná Romániát, akkor ellenállás kifejtése esetén valóban félóra alatt végezne a bekebelezéssel, de ha békésen fogadnák a hódítókat, akár három napig is elhúzódna a megszállási hadművelet.

Az igazi liberális elismeri a mások bűneit! A kettős állampolgárság nem politikai eszköz! Hanem fegyver.

Nem elég, ha egy város szerethető és „fesztiváros” – lakhatónak is kellene lennie.

A sok kísérletezés, a sok orvosi és politikai műhiba folytán maga a gyógyítás az ország nagy haldoklója, s elég lesz még egy-két miniszteri és egyéb intervenció, hogy végleg kimúljon.

Beszélhetünk a magánklinikák kettős, páciens–biztosító általi finanszírozásáról, a trükkös licitekről, kisebb léptékben pedig fiktív beutalásokról, hamis nyugtákról, boríték ellenében történő szolgáltatásokról, várólistás helyek sorrendjének „érdekes” alakulásáról stb.

Áthidalhatók-e a Kelet és Nyugat közötti érdekellentétek? Vagy a nemzetek fölötti európai összefogás üres szólam marad?

A nyilatkozatok szintjén a külhoni magyarok ádáz védelmezője szerepében tetszelgő szélsőjobb ráadásul olyan gesztusra vetemedett, amire a baloldalon is csak az MSZP eurolistavezetője, Szanyi Tibor szokott.

A baloldal toleranciát tanulhatna a határon túli magyaroktól. Esetleg feltehetnék a kérdést: mit csináljon a baloldal máshogy, hogy leküzdje a feléje irányuló bizalmatlanságot és ellenszenvet?

Persze az is lehet, hogy Putyin blöfföl, s azért használ az európai köztudatban kevésbé őshonos és történelmileg távolabbi fogalmakat a mostani válság jellemzésére, hogy a Nyugat pánikoljon.