Eszközzé vált az RMDSZ, úgy tűnik, elsősorban a román hatalom érdekeit szolgálja.
„Sok fontos ügyben nem emelte fel szavát az RMDSZ, amióta kormányra lépett, lám, most megtette. Nem nagyon volt választása, mert a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi kezdeményezést elmúlt kampányai központi témájává emelte, erre alapozva nyilatkozták oly sokszor jelöltjei, vezetői, hogy megváltoztatható lesz az európai viszonyulás, ezt nevezték meg járható útként, mely elvezethet oda, hogy az EU-tagállamok elfogadják és az unió alapszerződésébe is beemeljék a kisebbségek védelmének ügyét, s mely rendezheti a területi autonómiához való jelenlegi, sok ellentmondástól terhes viszonyulást is. Ha most ezt is feladják, a jövőben nem nagyon marad, mivel kiállniuk még retorikai szinten sem.
Kelemen Hunor szerdán egyeztet Victor Ponta kormányfővel. Az SZDP-nek már nincs feltétlenül szüksége az RMDSZ-re, parlamenti többsége bőven megvan Dan Diaconescu pártjával és a Tăriceanuhoz átállt liberálisokkal. Ha mégis enged, csak azért teszi, mert maga mellett tudva a szövetséget, jobban kordában tarthatja a magyarságot, elejét veszi radikalizálódásának. Mindig jó hivatkozási alap külföld előtt: nincs, amiért elégedetlenkedniük a magyaroknak, hisz lám, a kormány, a hatalom részesei. Eszközzé vált az RMDSZ, úgy tűnik, elsősorban a román hatalom érdekeit szolgálja. Az önérzeteskedésen, sértettségen túl ezért is érdemes volna fontolóra venniük a kormányból való távozást."
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.