Megeshet, hogy fél évet sem ér meg az RMDSZ legújabb kormányzati szerepvállalása. A párt elnöke, Kelemen Hunor ugyanis eléggé fura helyzetbe került: egy nemzetközi perben egyszerre lett al- és felperes.
„Az Romániában nem kérdés, hogy a kormány miért léphetett koalíciós egyeztetés nélkül ebben a fontos kérdésben – arrafelé így mennek a dolgok. Mindenki mindenkivel volt már koalícióban, és buktatta is meg már jelenlegi cimboráját. Egy dolog örök: a magyarellenesség. A román diplomácia vezetője szerint a kisebbségek ügyének kezelése minden állam nemzeti hatásköre (Ceaușescu ezt úgy fogalmazta annak idején, hogy belügy), ezért az EB elutasító döntését korrektnek tartja. „Ebben a jogi procedúrában az EU – Románia által is helyeselt – álláspontja ütközik a perbe belépő Magyarország álláspontjával, amely az Európai Unió révén kívánja megvalósítani azon célkitűzését, hogy az uniós országokban élő magyar etnikai kisebbségek nemzetközi gyámjává váljék” – fogalmazott Titus Corlățean.
A külügyminiszter következetes ember: az általa vezetett tárca elutasította Magyarország igényét, hogy Nagyváradon és Marosvásárhelyen is nyithassunk konzuli irodát. Ezzel kapcsolatban Radu Podgorean külügyi államtitkár szombaton úgy nyilatkozott: a romániai magyarok érdekeit az az állam képviseli, amelynek polgárai, vagyis Románia. Az erdélyi magyarok, közöttük a székelyek azzal okozzák a legnagyobb problémát Romániának, hogy léteznek. Ellentétben a szászokkal, akikkel most tökéletes a viszony, miután eladták őket súlyos márkamilliárdokért Németországnak. Pár éve Bajorországban ünnepelték meg a Barcaság első írásos említésének nyolcszázadik évfordulóját, és az eseményre meghívták az éppen hivatalban lévő román külügyminisztert is. Ő arról beszélt a kormánya nevében: a szászoknak tudniuk kell, hogy nagyon hiányoznak, és bármikor szívesen látják őket Romániában.
Most már csak a még ott lévő székelyeket, magyarokat kellene megszeretniük.”
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)

Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
De ha csak pletyka is az egész, akkor is súlyos dolgokat mond el a demokráciának nevezett színjátékról.

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.