Kérdés az is, hogy változik-e Brüsszel álláspontja a kisebbségi jogok esetében.

Az autonómia nem román ajándék, nem kegyelmi állapot, hanem oxigén, víz, kenyér a létezéshez.

Az általunk Brüsszelbe küldött képviselőknek határozottan és kitartóan kell fellépniük az erdélyi magyarság jogaiért.

Semjén úr felhívása nem államférfiúi tett volt, hanem csupán a szavazatszerzés által motivált „reálpolitikusi” cselekedet. Ami által, sajnálattal kell ezt mondanom, végleg kiírta magát a számomra hiteles politikusok sorából.

Szatmárnémeti és Borhíd között a polgármesterek azt az utasítást kapták, hogy minden főút menti faluban hajtassák be a csordát, mert Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke nemhivatalos látogatást tesz Borhídon.

Ahhoz azonban, hogy az amerikai befektetők még több pénzt ruházzanak be Romániában, kulturáltabb környezet szükséges.

Nem Kágébélát siratom, hanem azt, hogy a pillanatnyi érdek miatt a hosszú távú érdekeket áldozzuk fel.

Az autonómia formái, megközelítésének módozatai, de talán maga a fogalom is képes még mindig megosztani a romániai magyarságot.

A többség–kisebbség viszonyát a valóságosnál kissé jobb színben feltüntető kormányzási szerepvállalás, a sok esetben a magyarságnak károkat is okozó kompromisszumok mégis meghozták a legnagyobb eredményt: az uniós integrációt.

A lakosság valóságos adócsökkentésre vágyik, az üzleti világ pedig az idéntől kivetett újabb teher, az oszlopadónak nevezett beruházási sáp elengedésében vagy legalább a módosításában reménykedett.

Nem mindegy, hogy az én fajtámból, az én szülőföldemről hányan és kik mehetnek a legfelsőbb európai döntéshozó fórumba, a saját kérdéseinkre keresni választ, a saját véleményünket hangoztatni.

Egy efféle természeti ficamnak maximum két-három évig van sikere – úgy hiszem –, aztán eltűnik.

A kormány szakértelmét látva kétes, hogy egyáltalán beszélhetünk-e koherens gazdaságpolitikáról jelenleg ebben az országban.

A román nép Nicolae Ceauşescu elvtárs által oly gyakran emlegetett leleményessége és tehetsége alighanem Elena Udreában öltött testet.

Avagy ha a hülyeség fájna, akkor Haáz Rezső is forogna a sírjában a nagy ordítozás miatt.

1993-tól, amikor először választották Markót az RDMSZ elnökévé, tanúja lehetett annak, ahogyan a nemzetközi intézmények fokozatosan elvesztik érdeklődésüket a romániai magyarság iránt.

Igazságtalanok lennénk, ha nem ismernénk el, hogy több mindenben, így a gyalázkodásban és a gyűlöletben határon innen és túl, nagyot léptünk előre.