Mennyi disznót tettek ebbe a csigapástétomba? Fele-fele: egy csiga, egy disznó. Valami ilyesféle logika mentén értelmezhető az, ahogy a román külügyminisztérium elutasította a nagyváradi és marosvásárhelyi magyar konzuli irodák megnyitását.
„Hogy tudniillik ennek a „kölcsönösség és arányosság” alapján kell történnie. Olvasatukban ez azt jelenti, hogy annyi konzuli képviselete lehet Magyarországnak Romániában, mint amennyi Romániának van Magyarországon. Ennek talán lehet valami köze a kölcsönösséghez, de hol van itt az arányosság?
A konzuli kapcsolatokról szóló, 1963. április 24-én elfogadott Bécsi Egyezmény szerint a konzuli feladatok közé tartozik– többek között – a küldő állam természetes és jogi személyei érdekeinek védelme a fogadó államban, a küldő állam és a fogadó állam közötti kereskedelmi, gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatok fejlesztésének előmozdítása, baráti kapcsolataik elősegítése. Most akkor minek mivel kell „arányosnak” lennie? A húszezer magyarországi románnak a másfél millió romániai magyarral? A néhány ezer, Magyarországon élő román állampolgárnak a több tízezres számú, Romániában élő magyar állampolgárral, vagy a hasonlóan egyenlőtlen turisták számával? Mert ez esetben még nyithatnának vagy tíz konzulátust Erdélyben. Vélhetően ezt számolgatják 14 hónapja Bukarestben – ennyi idő telt el, amióta a magyar kormány kérte az irodák engedélyezését.
Nyilvánvaló, hogy Titus Corlățean külügyminiszter pártjának diplomáciai báránybőrbe bújt nacionalistája, aki bár fennen hangoztatja, mennyire ég a vágytól, hogy a két ország közötti „stratégiai partnerség” jegyében Navrasics Tibor frissen kinevezett magyar kollégájával találkozzon, azt sem tudja, hol tegyen keresztbe a magyar–román kapcsolatok javulásának."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.