Mind a kilenc volt miniszter abban jeleskedett, hogy teljesen „informatizálták” a romániai oktatást, a Microsoft nevű amerikai világcéggel, annak leányvállalataival, valamint egy japán céggel olyan bérleti szerződéseket kötöttek, melyek – durván összeadva! – valami 110 millió euró kárt okoztak a román államnak.

Leplezetlen választási osztogatás készül tehát, az őszi költségvetés-kiigazítások balkáni hagyományai szerint.

Ekkora hideg zuhany talán a rendszerváltás óta nem ért magyarországi szociáldemokrata szavazót, úgy tűnik, a magyar baloldal számára eljött a vég.

Kampány lévén viszont a kormány lépéskényszerbe került. Egyre biztosabb azonban, hogy öngólt lőtt.

Románia mindig is fikció volt, ahogy Magyarország: egy álom. És köztük, valahol, egy nagyon vékony ösvényen, ott a haza.

Bukarestben, esetleg a megyénél határoznak arról, kinek mennyi jut, mire, a kapott pénzért pedig teljesíteni kell. Főleg falvakon nagy az elöljárók befolyása, ők tudják urnákhoz hajtani, megfelelő szavazásra ösztönözni a népe­ket.

Vona Gáborék valahogyan nagyon nem szeretnék brüsszeli képviselőjük múltjának megvakargatását, nehogy valami olyan kétes dolog derüljön ki, ami a Jobbik egész szavahihetőségét, netán még pártjelszavát – „Csak a nemzet!” – erősen megkérdőjelezhetné.

Reménytelennek tartom az autonómiaért való harcot.

Felmerül a kérdés, hogy milyen társadalmi vitát lehetne lefolytatni egy olyan dokumentumról, amelynek hülye a címe, az első cikkelye pedig nagyon kínos.

De akkor ki a magyar Erdélyben? Az SZNT székely, az RMDSZ-t „a román hatalom ellenőrzi”, az EMNP védnöke magyarországi képviselő lett.

Magyar szempontból ennyire érdekes romániai elnökválasztás még nem volt, hiszen két magyar jelölt is van: az RMDSZ mellett most a regionalizációt és a föderalizmust zászlajára tűző EMNP is elindította alelnökét, Szilágyi Zsoltot.

Az a mindennapi tapasztalatom, hogy az idősebb generáció jelentős része huszonöt éve nem vette észre, hogy más világban él (legalább nyomaiban), a huszonöt alattiak jelentős része pedig nem vette észre, hogy volt ez másképp is.

A jelöltek névsorát átfutva már első látásra is világos, azok három csoportba sorolhatók: az esélyesekre, a tartalékokra és a futottak még kategóriájához tartozókra.

Mennyire ember a besúgó, illetve mennyire embertelen állat a titkosszolgálati ügynök?

A kérdés, hogy lehetsé­ges-e olyan klímavédelmi egyezményt kötni, amelyet a világ minden országa betart, és ha­tékony is?

Amikor a helyi vállalkozók arra mernek vetemedni, hogy „elrontsák a bizniszt”, akkor a multik is ráébrednek arra, hogy ők is részei a helyi örökségnek.

Robert Turcescu – saját lelkiismeretén kívül – elsősorban a közvélemény és az újságírói társadalom ítéletére kárhoztatható, hiszen az előbbit hosszú ideig képmutatóan hülyítette, utóbbit pedig becsapta, és elárult.