Tömött zsebű politikusok működtetnek diplomagyárakat, a minőség nem számít, csak jöjjenek a fizetéses hallgatók.

Mind a kilenc volt miniszter abban jeleskedett, hogy teljesen „informatizálták” a romániai oktatást, a Microsoft nevű amerikai világcéggel, annak leányvállalataival, valamint egy japán céggel olyan bérleti szerződéseket kötöttek, melyek – durván összeadva! – valami 110 millió euró kárt okoztak a román államnak.

Leplezetlen választási osztogatás készül tehát, az őszi költségvetés-kiigazítások balkáni hagyományai szerint.

Ekkora hideg zuhany talán a rendszerváltás óta nem ért magyarországi szociáldemokrata szavazót, úgy tűnik, a magyar baloldal számára eljött a vég.

Kampány lévén viszont a kormány lépéskényszerbe került. Egyre biztosabb azonban, hogy öngólt lőtt.

Románia mindig is fikció volt, ahogy Magyarország: egy álom. És köztük, valahol, egy nagyon vékony ösvényen, ott a haza.

Bukarestben, esetleg a megyénél határoznak arról, kinek mennyi jut, mire, a kapott pénzért pedig teljesíteni kell. Főleg falvakon nagy az elöljárók befolyása, ők tudják urnákhoz hajtani, megfelelő szavazásra ösztönözni a népeket.

Vona Gáborék valahogyan nagyon nem szeretnék brüsszeli képviselőjük múltjának megvakargatását, nehogy valami olyan kétes dolog derüljön ki, ami a Jobbik egész szavahihetőségét, netán még pártjelszavát – „Csak a nemzet!” – erősen megkérdőjelezhetné.

Reménytelennek tartom az autonómiaért való harcot.
Felmerül a kérdés, hogy milyen társadalmi vitát lehetne lefolytatni egy olyan dokumentumról, amelynek hülye a címe, az első cikkelye pedig nagyon kínos.

De akkor ki a magyar Erdélyben? Az SZNT székely, az RMDSZ-t „a román hatalom ellenőrzi”, az EMNP védnöke magyarországi képviselő lett.

Magyar szempontból ennyire érdekes romániai elnökválasztás még nem volt, hiszen két magyar jelölt is van: az RMDSZ mellett most a regionalizációt és a föderalizmust zászlajára tűző EMNP is elindította alelnökét, Szilágyi Zsoltot.

Az a mindennapi tapasztalatom, hogy az idősebb generáció jelentős része huszonöt éve nem vette észre, hogy más világban él (legalább nyomaiban), a huszonöt alattiak jelentős része pedig nem vette észre, hogy volt ez másképp is.

A jelöltek névsorát átfutva már első látásra is világos, azok három csoportba sorolhatók: az esélyesekre, a tartalékokra és a futottak még kategóriájához tartozókra.

Mennyire ember a besúgó, illetve mennyire embertelen állat a titkosszolgálati ügynök?

A kérdés, hogy lehetséges-e olyan klímavédelmi egyezményt kötni, amelyet a világ minden országa betart, és hatékony is?

Amikor a helyi vállalkozók arra mernek vetemedni, hogy „elrontsák a bizniszt”, akkor a multik is ráébrednek arra, hogy ők is részei a helyi örökségnek.

Robert Turcescu – saját lelkiismeretén kívül – elsősorban a közvélemény és az újságírói társadalom ítéletére kárhoztatható, hiszen az előbbit hosszú ideig képmutatóan hülyítette, utóbbit pedig becsapta, és elárult.

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.