// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia
György Attila György Attila

Szomorú írás: de ha elmentetek, hát el

// HIRDETÉS

Hiányoznak a barátok, a harcostársak, kissé megvisel az, hogy lassan még van amiért, de nincs akiért harcolni.

(Külön)Vélemény

Szerző: György Attila
2014. szeptember 30., 12:15

„Hát elmentek. Ha el, hát el.

B. elment: válogatott csapatkapitány volt. K. elment: kávéházai voltak, és jó ember volt. S. is elment: tanár volt, nevelő, és elment. L. is elment: sportoló volt, bajnok és jóbarát. Sz. is elment, M. is elment, ha elmentek, hát elmentek. Barátaim. És még sokan mások. Barátnőim is.

Nem messze, csak ide Londonba, Brüsszelbe, Hamburgba, Melbournbe, Calgaryba. Aki csak az Anyaországba ment – mondjátok, Barátaim, nektek mitől Anya, ha elmentetek? – azokkal még köszönünk néha. Mégis közelebb van. Pedig oda is elmentetek, sokan.

Néha szeretnék az egészségetekre inni, koccintani.

De kivel?

Vagyunk még páran. Még. De úgy valahogy, hogy aki van, az sincs. Aki itthon maradt, van még egy kis birodalom, rendszerint falun, talán ez a jövő. Ott még meg lehet élni. Talán. Még.

Velük ritkán találkozom, olyankor koccintok. Rátok is, akik elmentetek. Amíg emlékezünk rátok. Még.

De lassan már egymásra sem. Nézem ezt a kicsi várost, itt, a Kárpátok kanyarában, ezt szerettük, itt éltünk, itt élünk páran, nélkületek. Még.

Nekem még van egy falatnyi hazám itt. Egy kicsi szerkesztőség, egy kicsi kávéház. Olyan, amilyen: de itt vagyok vele. És néha Rátok gondolok, akik elmentetek: és nem tudom, kinek volt igaza.

Bizonyosan megvolt rá minden okotok. Bizonyosan jobban éltek most.

És bizonyos vagyok benne: nem éltek jobban. Aki a nélkülözés elől menekül el, abban megmarad a nélkülözés alakú űr. Lehetnek új barátok, lehet font, dollár, euró és yen: soha nem szabadultok a haza képzete elől. Nehéz, és kissé közhelyes ez a mondat: de ismerlek Benneteket: még. Még.

Ti nagyon jól tudjátok, mert ezért mentetek el: aki itthon maradt, annak nehezebb. És persze, könyebb is, mert itthon van. Igen, én is gyáva voltam, naiv, kényelmes: mert itthon maradtam, és most itt ülök néha a Petőfi utcában, és vasárnaponkét már annak örülök, ha Máriusszal és Liviuval kávézom: mert jó emberek, csak éppen nem a sajátjaim. De jó velük itthon, mert itthon vagyok: még. Még.

Nélkületek már nem sokáig. Mert amikor elmentetek, nem csak magatok jobbik felét hagytátok el: hanem minket is. Engem is. A sok »engemet«, akiket fel lehet hívni telefonon, egyre ritkábban: de néha-néha mégis. Még.

De ez nem szemrehányás, és nem is önfelmentés. Könnyű volna erre kihegyezni a dolgokat, és valami frappáns befejezést adni ennek az írásnak, amiről magam sem tudom, mi az: meg tudnám tenni, íróember vagyok. Még.

De nem.

Együtt éltem, együtt ittam, együtt ettem, és együtt laktam Veletek. Még mindig hiányoztok. Még.

Hiányoznak a barátok, a harcostársak, kissé megvisel az, hogy lassan még van amiért, de nincs akiért harcolni.

Most már fontosabb a feleségem, a macskám, és az eltett vegyes savanyúság, mert ezek, amiben feltétlen megbízhatok. Egyelőre.

Még.

Vagy már.” 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter
Krónika

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter

Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
Krónika

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro
Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam
2025. december 08., hétfő

Románia, a csődállam

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Biológia versus ideológia
2025. december 05., péntek

Biológia versus ideológia

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?