Azáltal, hogy egyenesen támogatják a mozgóurnás szavazást, és a más településeken való pótlistás voksolást is gyermetegen leegyszerűsítik, valósággal bátorítják a választási turizmust.

Minél alkalmatlanabb a személy, annál kevésbé jelentős tárcát kaphat.

Gyerekként vélhetőleg sokan látják felnőtt önmagukat, amint borzasztó súlyokat cipelnek az élet viharaiban, amelyeket állniuk kell minden körülmények között. És eközben még befigyel a nehézségek mellett növekvő pálma is, meg a magányos fenyő a zord Hargitán.

A machiavellistát olyan embernek tartják, aki másokat eszközként használ fel saját céljai elérésére. Hatványozottan igaz ez a jelenlegi román kormányra.

Igazából nem tudjuk, mi zajlik, de nem túl biztató, ami körvonalazódik. Minden út Moszkvába vezet?

Jó lenne, ha a csúcstalálkozó résztvevőiben tudatosulna: ha csak annyit tesznek, hogy kikiáltják Oroszországot főgonosznak, amely egyedüliként felelős a konfliktusokért, azzal csak rontanak a helyzeten. A térség biztonságának egyik alapvető feltétele, hogy a kisebbségek helyzetét megnyugtatóan, a két szövetség minden tagjára kötelező módon, uniós illetve NATO-szinten rendezzék.

Biztosan nem könnyű, macerás lehet többnemzetiségű, többnyelvű államokat egyben tartani érdeksérelem nélkül.

Ez az adónem (újkori füstadó) tulajdonképpen egy újabb hatósági, az Unió igényeivel legalizált pénzszerzési akció lenne a rejtett államcsőd finanszírozására. Az Unióra való hivatkozással tulajdonképpen az emberhez méltó, a kényelmes élethez való jogunk sérülne. Avagy diplomatikusabban fogalmazva: kérdőjeleződne meg.

Az állam a mi „karitászunk”. Befizetjük a társadalmi és egészségügyi biztosításunkat, de cserébe szinte semmit nem kapunk. A pénzünket elköltik, a hitelüket eljátsszák, nekünk csak a hazug ígéretek maradnak.

Szögezzük le: a nyugat-európai autonómiák a közép-kelet európai térségben, esetünkben a Székelyföldön zajló eseményektől merőben eltérő történelmi-társadalmi körülmények között jöttek létre.

Az elmúlt huszonöt év azt bizonyítja, hogy a románok bármit ígérnek a választási kampány idején, azt még a románság irányába sem tartják be, de ez már nem meglepő, ilyen a politika.

Vannak országok – a magukat demokratának tartó balti államok például –, ahol máig nem rendezett az ott élő oroszok jogi helyzete! Másutt, mint Ukrajnában, olyan alkotmányt fogadtattak el, amely nemhogy a kisebbségi jogokat, de a kisebbségek nyelvhasználati jogát sem ismeri el.

Annyi biztos, hogy a szavazás kötelezővé tétele a csalások ellen valóban hatékony fegyver lehetne, hiszen egyszerű belátni, hogy minél magasabb egy választáson a részvételi arány, annál nehezebb azt érdemben módosító számú voksot hamisítani, még ha az erre hajlamosak nem is szűkölködnek sem pénzben, sem egyéb eszközben.

Ez az etnikai rögeszme súlyosan kontraszelekcióhoz vezethet, és olykor, lám, vezet is. Mert ha „mindegy, csak magyar legyen", akkor már nem is a választás a lényeg.

Bár Victor Ponta már szerdán diadalittasan beharangozta, hogy sikerült „megszereznie” Románia számára a regionális fejlesztésért felelős EU-biztosi tisztséget, a helyében nem innánk előre a medve bőrére.

A nagy kihívás az európai és amerikai döntéshozók számára alighanem az, mi lehet elég erős válasz Putyinnak, ami nem jelent végzetes fenyegetést a térség biztonsága szempontjából, de mégis lehervasztja a hideg mosolyt a cinikus orosz vezető arcáról.

Péter Tünde alighanem a leggyengébb szem volt a láncban. Nem ő a nagy hal. Őt volt a legkönnyebb kiszúrni. Netán a legkifizetődőbb. Véletlen lenne, hogy nagyon közel áll Emil Bochoz?