// 2026. május 24., vasárnap // Eszter, Eliza
Maszol.ro Maszol.ro

Választási capriccio

// HIRDETÉS

A Székelyföld Autonóm Régió, pedig számunkra már tulajdonképpen valóság, röviden fogalmazva: benne vagyunk.

(Külön)Vélemény

Szerző: Maszol.ro
2014. október 20., 07:30

„A miniszerelnök Victor Viorel Ponta újabb virágnyelveket tanul, s mindenhova el akar jutni, abban a hamis hiszemben, hogy messziről jött vándornak még mindig mindent elhisznek. Közmondásos szorgalmával VVP az ENSZ alapokmányán és újabban a fő ortodox imakönyvön dolgozik. Bevallása szerint nem a bosszúvágy hajtja, de az százas, hogy a megkezdett úton végig kell hajtani. VVP legnagyobb megvalósítása a pókhálószerű útrendszer lesz: ezt az utak szélességének negyedére csökkentésével és hosszúságának megháromszorozásával érik el.

Különösen ambíciózus tervet vetett fel Klaus Werner Iohannis-Ionescu. A szebeni untauglich a plakátján széttárt kezével mutatja, mekkora halat fogna mindenki, ha ő jönne ki a voksoláson. KWI már első mandátuma alatt szeretné befejezni a kampány elején elkezdett főművét, vagyis nagyszabású beszédét, s hogy a német alapossággal „jól végzett munkát” példázza, ő maga javítja meg a mindegyre elromló prompterét (súgógépét, amelyről olvas), a legalacsonyabb lapozási sebességre állítva be s elhagyva a tíz szótagnál hosszabb fejezeteket.

Egy fogatlan prókátor eleve Románia elnökeként mutatkozik be. Mint korábban, DDD most is generál pénzosztást és édes bosszút ígér...

Köteles Funar Gheorghe, miután felfedezte a dák-sumér rokonságot (csak el kell már dönteni, hogy kik származnak a suméroktól és a dákoktól: a magyarok vagy a románok-e! esetleg közös őseink voltak?), dákok által – megengedi: és a Jóisten által – épített piramisokkal töltené meg Romániát… A piramisokat pedig KFG feltehetően magyarokkal töltené meg.

Vadim Tudor, ez az alkonyati Kornél is ragaszkodik immár tizennégy éves tervéhez: minden botrányt (Lukoil, Microsoft stb.) azért robbantanak ki, hogy eltereljék a figyelmet az ő jelöltségéről, szavazóinak valódi számáról. CVT szerint a végén mindenki bedilizik, kivéve azokat, akik már bediliztek … És így tovább.

A többiek? Amolyan pattotgtatottkukorica-szállítók az államelnök-jelölt kormányfő asztalára. A közvetlen választási vitát ugyanis VVP-nek sikerült viktoriánusan elkerülnie. Velünk, a jogainkról, majd nem kerülheti el.

És hát akkor, apropó, igen: Kelemen Hunor továbbra is dilemmák között fog őrlődni, de már nem törődik vele, megszokja – már nem okoznak neki tudathasadásos állapotot. A Székelyföld Autonóm Régió, pedig számunkra már tulajdonképpen valóság, röviden fogalmazva: benne vagyunk."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro
Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda