Látványos kampányrendezvények, hangzatos politikai nyilatkozatok, meglepetés-államfőjelöltek, nagyvonalú ígéretek, botrányokkal fűszerezve – így lesz ez legalább még egy bő hónapig, a novemberi államelnök-választásig.

„Mint a betegesen elzárt szél, / Mely kis fingként sertepertél, / Ám fejre megy, ha elfojtják, / Így születnek a próféták.” Így Jonathan Swift. És pont ez történt a minap a kolozsvári városi tanács ülésén. A téma: vannak-e olyan szavak a Kincses Városban, mint Petőfi, vagy utca.

Na, nem az Oscar Wilde-féle Boldog hercegről van szó!
Azt szeretném, ha az RMDSZ élne azzal a lehetőséggel, hogy a mindenkori kormányzati többségnek kiszolgáltatott forráselosztási modell helyett világos, precíz elosztási modellt ismertessen meg a román közvéleménnyel, mert ha ezt nem teszi meg, akkor elveszítjük annak lehetőségét, hogy sok ezer román polgármester, intézményvezető megismerhessen egy valós helyi autonómiát jelentő régiós közpénzügyi modellt.

Ha a közeljövőben megszületik az egyezség, és akár pártszövetségként, akár egyik vagy másik párt színeiben újraegyesül az EMNP és MPP, lesz idejük felkészülni az 2016-os önkormányzati választásokra, és ami még fontosabb, sokkal hathatósabban szállhatnak be az autonómiastatútumról szóló közvitába.

A skóciai népszavazás eredménye kedvező lehet az autonómiát követelő erdélyi és partiumi magyarok számára is, hiszen azt mutatja: az elszakadási törekvéseket hatékonyan ellensúlyozza, ha a központi kormány önrendelkezést ad a kisebbségeknek.

Elmondhatjuk, hogy sikertörténet zajlik, országegyesítés, népességpolitika, hazatalálás. És, ahogy a magyarigazolványt korábban, ezt a magyar állampolgárságot is beárazta az alvilág. Mert – tagadhatatlan – értéke van.

A tervezetet, amely egy az egyben olvasható az RMDSZ honlapján, valamiképpen közelítene kellene a társadalomhoz.

Mondjunk továbbra is autonomistát, mindenek ellenére, és sose hetvenkedőket. Mindenki tudja, hogy igazunk van, és sok román is igenel nekünk.

A talpnyaló vezérszónokoknál – Oprea, Dragnea, Oprescu, a moldáviai Leancă – csak maga az ünnepelt volt gusztustalanabb és teátrálisabb, már csak azért is, hogy e vöröslő nagy nemzeti palávert képes volt saját születésnapján, a negyvenkettediken megrendeztetni, jó észak-koreai módra.

A személyi kultusz eme tombolására, amely szemmel láthatóan tetszett az ünnepeltnek, joggal vetették fel a kérdést: hogyan vezet(het)i és ugyan hová vezetheti az országot egy ilyen ember?

Nincs új a nap alatt: az RMDSZ autonómiatervezetének közzététele nyomán román politikusok és elemzők részéről elhangzott „értékelések” csak a szokásos hisztériakampányt hozták, amelyen valószínűleg csak az csodálkozna, aki az elmúlt 25 évet nem Romániában élte le.

A tanévet hangzatos, biztató beszédekkel és felejthetetlen elcseszéssel nyitották meg a héten. Victor Ponta kormányfő is hozzászólt a kérdéshez, ezzel is tetézve a bajokat.

Ideje lenne nyilvántartásba venni a külföldön élő és sok országban feketén dolgozó honfitársainkat, akiknek száma felbecsülhetetlen, hiszen – akár a legutóbbi államfőválasztáson – most is eldönthetik a szavazás végeredményét.

Aa, román féllel nem a tervezet tényén kell vitázni, hanem a tartalmán. Még akkor is, ha a román közvélemény elsősorban a kezdeményezés jogosságát fogja boncolgatni.

Negyed évszázad telt el a rendszerváltás óta. E történelmi léptékű korszak tapasztalata elegendő ahhoz, hogy bizonyos hosszabb távú társadalmi-politikai változásokat, trendeket képesek legyünk azonosítani. Ezek közé tartozik a sajtó és a politikum viszonyának fokozatos megváltozása, valamint a sajtó világában bekövetkezett eszmei-politikai tagozódás.

Úgy tűnik, vége van az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács közötti, még ha érdekorientált, de akkor is értelmes célokat szolgáló békés egymás mellett élésnek. Mert míg egy közös háztartásban a felek a legfeszültebb pillanatban is képesek kontrollálni gesztusaikat, még inkább a szavaikat, addig elméletileg mindig van visszaút. Egy határon túl azonban mindez lehetetlen.

Bizony van, mit tanulnunk a skótoktól – egységet, kitartást, elszántságot, sorsuk, jövőjük iránti felelősséget (a népszavazáson szinte 90 százalékos volt a részvételi arány!) –, de azért a britektől is volna, mit ellesni.

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.