// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili
Farkas Réka Farkas Réka

A kisebbik rossz

// HIRDETÉS

Mint már annyiszor, ismét két rossz közül kell választanunk két hét múlva.

(Külön)Vélemény

Szerző: Farkas Réka
2014. november 03., 06:55

„A szász Klaus Johannis, aki a kampány heteiben nem győzte románságát igazolni, a J-t is I-vé koptatta nevében, s ahol csak tehette, szajkózta: nem kell tartani, nem ad ő autonómiát a székelyeknek, még a szász történelmet is megtagadta, mondván, a szászoknak soha nem volt autonómiájuk Erdélyben. (!) Félő az is, ha ő lesz Románia elnöke, katolikusabb lesz a pápánál, s hogy vád ne érhesse, a magyarság minden igényét félresöpri.

A külföld pedig többé egy pillanatig sem vonja majd kétségbe, hogy drága hazánk példásan megoldotta a kisebbségek helyzetét, hisz lám, a toleráns többség egy szászt választott államelnöknek.

Még nagyobb veszélyeket hordoz azonban Victor Ponta megválasztása. Az RMDSZ nagy barátja és szövetségese szintén nem ígért semmi jót nekünk, magyaroknak, két és fél éves kormányfői regnálása alatt egy tapodtat sem léptünk előre, még a törvénybe rögzített jogaink érvényesítését sem sikerült elérnünk, ő az, aki nem győzi hangsúlyozni, hogy Székelyföld nem létezik, és autonómiát nem kaphatunk. Kormányzását az összevisszaság, kapkodás jellemezte, elérte, hogy megtorpanjon a gazdaság lassú növekedése, s most, hogy sorra kerülnek rács mögé korrupció miatt pártja és szövetségeseik legfontosabb emberei, hallani, készül már az amnesztiatörvény, és ha vörösbe borul Románia, minden fontos állami tisztség, hatalom a szocdemek kezébe összpontosul, csak idő kérdése, mikor készítik megtorpanásra a korrupcióellenes ügyészeket. (...)

Mint már annyiszor, ismét két rossz közül kell választanunk két hét múlva. Közösségünk sok jót egyiküktől sem remélhet, csak külföldi nyomásban bízhatunk, román politikusok autonómiát másképp nem adnak nekünk. Az ország szempontjából azonban Johannis a jobb választás, hozhat egy kis európai szellemiséget, és szavatolhatja azt, amit Ponta bizonyosan nem: a nagy román fertő megtisztításának folytatását."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?