// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra
Ambrus Attila Ambrus Attila

Vígy magaddal, bátyó!

// HIRDETÉS

Két tervezet borzolja a napokban a kedélyeket. Az egyik betiltaná az autóstopot. A másik lehetővé tenné, hogy azok a polgármesterek, akik az ellenzék saroglyájával megfeneklettek a politikai pocsolyában, átülhessenek a hatalom automobiljába. Amennyire alkotmánysértő az utóbbi, épp annyira abszurd az előbbi.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ambrus Attila
2014. augusztus 29., 07:18

„Ma már a hatalom szinte büntetlenül teheti meg azt, hogy betiltsa a stopolást.

Engedélyezheti viszont a politikai traszeizmust. (Noha volna erre a hűtlenségre, elvtelenségre megközelítően azonos értelmű magyar szó is, elveszne annak másodlagos értelme, amely akkor bukkan elő, ha utak mellett integető, de nem utazni óhajtó nőnemű személyekre is vonatkoztatjuk.)

A kormány ezekben a percekben, amikor e sorokat írom, sürgősségi rendeletben – alkotmányellenesen, mert ehhez parlament által szentesített törvény kellene – lehetővé tette, hogy negyvenöt napon belül a polgármesterek, a községi, városi és megyei képviselők pártot válthassanak. (Ezzel határozatképessé válhat számos jelenleg ellehetetlenített tanács.)

A kormánypártiak is átigazolhatnának az ellenzéki pártokba, de minden bizonnyal nem esnek sokan a fejük lágyára. A tervezet egyértelműen azt támogatja, hogy azok a polgármesterek, akik ez alatt a két év alatt megtapasztalták, mily áldatlan ellenzékben lenni, odaállhassanak a hatalom szekerét tolni. S e szekértolás ugyancsak esedékes. Államfőválasztás közeledik. A szekértolás ezért jövedelmezőnek is ígérkezik.

Az ellenzék természetesen hevesen tiltakozik. (Úgy tesz, mintha nem emlékezne, hogy amikor kormányon volt, hasonlóan cselekedett, még a 45 napos határidő is egybevág egykori rendeletükkel. Ráadásul szemtelenség a lakossági akaratra hivatkozni, hiszen a liberálisok polgármestereit és tanácsosait nem a szociáldemokraták ellenében, hanem azok szövetségeseiként választották meg.)

A bukaresti amerikai nagykövetség közleményben fejezte ki aggodalmát.

Az ellenzéki polgármesterek pedig lelkesen integetnek: Vígy magaddal, Ponta bátyó!”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?
Krónika

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?

A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro
Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?
2026. január 27., kedd

Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.