// 2025. május 9., péntek // Gergely
Páva Adorján Páva Adorján

Újratervezés

// HIRDETÉS

Tudjuk, milyen hosszú és göröngyös út vezet az autonómia felé – csak legalább minél előbb találjuk ki, mondjuk már ki közérthetően, mit is akarunk.

(Külön)Vélemény

Szerző: Páva Adorján
2014. július 01., 20:42

„Az RMDSZ – akkor még a szövetség belső ellenzékéhez tartozó – képviselői korábban kétszer is benyújtottak már a Székelyföld önrendelkezéséről szóló törvénytervezetet a parlament elé, ám azokat még érdekképviseletünk vezetői sem támogatták, így vita nélkül lesöpörték az asztalról.

Miközben a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt is kidolgozta a maga tervezetét, végül az RMDSZ felső vezetése is rávette magát, hogy saját, „a korábbiaknál jóval alaposabb” törvénytervezetet készítsen. Ezt Kelemen Hunor az RMDSZ tavaly májusi kongresszusán közölte. (…)

A márciusi RMDSZ–MPP-megállapodás után a polgáriaknak is kijutott a mellébeszélésből. Kelemen Hunor május közepén úgy fogalmazott, előbb-utóbb összejön valami, két hete pedig Antal Árpád már arról beszélt, a jövő évi kongresszusig mindenképpen abszolválni kell a vállalást. Kedden Kovács Péter július 11. utánra lőtte be az autonómiatervezet közvitára bocsátását.

Ha ez így van, ha még mindig ott tartunk, vajon mit is akarunk, ha nem vagyunk képesek tudomásul venni, hogy nemcsak az idő van fogytán, hanem mi is, minden törekvésünk olyan hamis ígérgetéssé, hülyítéssé silányul, amit az autonómiastatútum kidolgozása kapcsán az elmúlt évben megtapasztaltunk.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?
Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban
Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix
Főtér

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix

Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában
Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

George Simion híve máris lebozgorozta a romániai magyarokat
Székelyhon

George Simion híve máris lebozgorozta a romániai magyarokat

A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.

// még több főtér.ro
Szavazzrám! Szavazzrám! Szavazzrám!
2025. április 29., kedd

Szavazzrám! Szavazzrám! Szavazzrám!

„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”

2025. április 23., szerda

Történetek a kereszt alól

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Történetek a kereszt alól
2025. április 23., szerda

Történetek a kereszt alól

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Kihal az erdő – tizennyolcadik erdélyi történet a jövőből
2025. április 17., csütörtök

Kihal az erdő – tizennyolcadik erdélyi történet a jövőből

„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”