Meg kell mutatni, hogy még mindig sokan tudunk lenni, ha akarunk. Ahogy csaknem negyed évszázados rejtőzködés után a 2013-as marosvásárhelyi felvonuláson, majd a székelyek nagy menetelésén történt.
„Mert a villámcsődületek szervezése legalább annyira fontos, mint a székely szabadság napi tüntetések, egy-egy civil megmozdulás a helyi tanácsülésen legalább akkora haszonnal járhat, mint egy felszólalás Bukarestben vagy az Európai Parlamentben, ahogy a nemzetközi jogvédő szervezeteknek elküldött e-mail is sokat nyomhat a latban, akárcsak egy strasbourgi vagy washingtoni tárgyalássorozat.
Persze a cél egyelőre a jövő homályába vész, de már elejétől fogva érezni kell ahhoz, hogy idővel látótávolságon belülre kerüljön. Az érzékeltetés tudománya, művészete pedig nem merülhet ki az elmondta, hozzátette, hangsúlyozta, elpanaszolta, nehezményezte, elutasította jellegű sajtónyilatkozatokban.
A bársonyszékes irodákban véghezvitt munka ma már nem elég: az utcán is keresni kell az erőt a folytatáshoz. Ki kell gyógyulni a tömegiszonyból, mert a közösségünk legfőbb fegyvere immár nem a választási pecsét, hanem – az egyre inkább veszélyeztetett – jelenlétünk, a számszerűsíthető fizikai valóságunk. Meg kell mutatni, hogy még mindig sokan tudunk lenni, ha akarunk. Ahogy csaknem negyed évszázados rejtőzködés után a 2013-as marosvásárhelyi felvonuláson, majd a székelyek nagy menetelésén történt.
Ebből kiindulva pedig minden olyan próbálkozást fel kell karolni, amely közösségi élménnyé emeli a jogharcot. Ha az SZNT azt mondja, lármafákkal világítja körbe a Székelyföld határait, akkor nem a pikniktörvénynek kell eszünkbe jutnia, hanem az őrtűzrakás izgalmának. S aztán vonulhatunk tovább, mind-mind ahhoz csatlakozva, aki éppen kitalált valamit. Mert ha még nem is látjuk, de legalább közösen érezzük a célt."
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Látszólag naiv eszmefuttatás arról, hogy miként lehet hivatali kommunikációs balfaszkodással tartósan mérgezni a közvéleményt.

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.

De ha mégsem, akkor talán megfontoltabban kellene nyilatkozgatni.

Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.
Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
A manele jött, szólt és győzött, pontosabban letarolt mindent, amit a tömegszórakozás szintjén letarolhatott. Ehhez valahogy viszonyulni kell. De nem mindegy, miképpen.