// 2026. augusztus 16., vasárnap // Ábrahám
Magyari Lajos Magyari Lajos

Transzilván minimum

// HIRDETÉS

Igen, vallom, Erdélynek külön országgá kellett volna válnia, ha már mindenképpen elhatároztatott a történelmi Magyarország szétdarabolása.

(Külön)Vélemény

Szerző: Magyari Lajos
2015. január 21., 08:10

„Rokonszenvvel figyelgetem a kísérletet, mely valamilyen etnikumok fölötti erdélyi párt létrehozását próbálja nyélbe ütni, az országrész hagyományai és valós érdekei nevében. Egy olyan pártot, ami erdélyi románokat és magyarokat közös frontba tömörítene az erdélyi autonómia megteremtésében, a bukaresti központosító törekvések ellenében, a transzilván hagyományok újbóli felerősítésében.

Ez a projektum olyan »minimumokat« fogalmazna meg, mint Erdély gazdasági önállósága, három hivatalos nyelv – a román, a magyar és a német – bevezetése, komoly hatáskörökkel rendelkező tartományi törvényhozás, adminisztráció stb. stb. Rokonszenvvel figyelem, de minden, a lelkemet melengető jó érzés ellenére nem tudok hinni benne. Sajnos.

Mert Erdély már régen nem az, ami még 1920-ban is volt, népek, kultúrák keleti Svájca, amiből – az ide-oda való csatolgatás helyett – független országot kellett volna teremteni, olyat, amilyen volt még nagy történelmi kényszerek idején, s akkor volt igazán virágzó. Igen, vallom, Erdélynek külön országgá kellett volna válnia, ha már mindenképpen elhatároztatott a történelmi Magyarország szétdarabolása. Külön országgá, mely maga sáfárkodhat gazdasági-természeti adottságaival, s oly kultúrát építhet tovább, amiben jól megfér egymás mellett a magyar, a román és a német, de színesíti a zsidó, a szerb, a szlovák, a ruszin, a bolgár kultúra is. Mert annyiféle élt egymás mellett.

Ez talán közvetlenül a második világháború után is reális álom lehetett volna, ha a nagyhatalmak akkor is nem az oszd meg és uralkodj politikáját érvényesítik a kis népek megnyomorítására, az egymás ellen való kijátszására."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap
Főtér

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro
Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél
2026. július 27., hétfő

Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.