// 2025. november 10., hétfő // Réka
Elek György Elek György

Szakmaiságra épülő tanügy

// HIRDETÉS

A főtanfelügyelőket egy meghallgatás után eddig is a tanügyminiszter nevezte ki minden év szeptemberében a mindenkori kormánypártok megyei szervezeteinek javaslatára. Egyáltalán nem számított a szakmaiság, sok esetben még a végzettség sem, az volt a fontos, hogy az illető pedagógus jó pártkatona legyen.

(Külön)Vélemény

Szerző: Elek György
2015. március 26., 06:31

„Mivel a katona parancsokat is teljesít, elkezdve a tanfelügyelőktől az iskolaigazgatókig, több ilyen katonát pártja belekevert bizonyos törvénytelen (korrupciós) dolgokba, emiatt váltáskor nem távoztak emelt fővel ezek az észosztó figurák. Hogy mi történik most, még nem igazán lehet tisztán látni. Annyi sejthető, hogy a vizsgára jelentkező főtanfelügyelők visszalépésükkel azt sugallják, hogy a szakmaiság nem a jó tulajdonságaik egyike.

A korrupcióellenes harcban a vizsgáztatók sem merik vállalni, hogy egy elégtelent írt vizsgázónak elégséges jegyet adjanak, mert a Korrupcióellenes Ügyészség folyosóján könnyen összefuthatnak egykori minisztereikkel. A pártok által felügyelt oktatási rendszer rossz működésének látható jele az is, hogy a huszonöt éve elkezdett oktatási reform még mindig gyermekcipőben jár, de ezt a cipőt is gyakran cserélik. Több mint húsz éve született meg az a gondolat is, hogy több nyugat-európai ország tanügyi rendszerének a mintájára meg kell szüntetni a tanfelügyelőségeket, annak hatáskörét áthelyezni az önkormányzatokhoz.

Ennek végrehajtása egyetlen pártnak sem volt érdeke, mert a tanfelügyelőség sok pártkatonának biztosít munkahelyet, akik a pártérdekeknek megfelelően szabják meg az oktatás irányát. Előbb-utóbb bekövetkezik a kormányváltás. Ezentúl az lesz a kérdés, hogy az új kormány a saját embereit juttatja majd tanfelügyelői és iskolaigazgatói székekbe, vagy valóban elkezdődik a hosszú ideje beígért, szakmaiságra épülő tanügyi reform?"

// HIRDETÉS
Különvélemény

Sorin Grindeanu mosolya – egy szimbólum és ami mögötte van

Fall Sándor

Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.

A jogállamiság elvénél csak egyvalami fontosabb: az önérdek

Varga László Edgár

Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Dák istenek, Steaua, fafaragás: Dominic Fritz bemutatta, milyen kérdésekkel „kínozzák” a román állampolgárságra várókat
Krónika

Dák istenek, Steaua, fafaragás: Dominic Fritz bemutatta, milyen kérdésekkel „kínozzák” a román állampolgárságra várókat

Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette
Székelyhon

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette

Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Lángra lobbanó gázok, elbontott gátak és át nem vett munka a beszakadt parajdi sóbányánál – videóval
Székelyhon

Lángra lobbanó gázok, elbontott gátak és át nem vett munka a beszakadt parajdi sóbányánál – videóval

Nem csak az elterelt Korond-patak bűzlik a beszivárgó szennyeződésektől és a környékén felszínre törő gázoktól, de az is, hogy miért nem vették át a sóbányánál kiépített csőrendszert. Erről és a bánya jövőjéről érdeklődtünk Bukarestben és Parajdon.

// még több főtér.ro
Örökre bement az öltözőbe Jenei Imre
2025. november 06., csütörtök

Örökre bement az öltözőbe Jenei Imre

„Mi, erdélyiek, zömében a valóság talaján állunk” – vallotta az aradi edzőlegenda, akivel csúcsra jutott a román klubfoci.