Egyre többen látják, ismerik fel, hogy a szocdemek és csatlósaik remélt teljhatalma az országot romlásba dönthetné, s az igazságszolgáltatás fejét is járomba hajtanák, saját javukra és védelmükben.
„Victor Ponta egyre alkalmatlanabb és egyre halványabb befutónak ígérkezik, hiszen sem igazi programja, sem személyes karizmája nincs. Ezért nyúlnak most – jó előre! – kétes értékű kampányfogásokhoz, bár ezek, főleg ha Dan Șova és Liviu Dragnea vezénylik őket, egyáltalán nem biztos, hogy nyerőek lesznek.
Kezdjük talán Victor Ponta imázsépítésével: miniszterelnökünk ugyancsak bizonytalan a követendő taktikát és stratégiát illetően, s már Klaus Iohannist kezdte utánozni visszafogottságban, szűkszavúságban. Ám ezt a politikai elemzők még Klaus Iohannis esetében sem tartják igazán szerencsésnek, mondván, a balkáni léleknek balkáni stílus dukál.
Jelentősebb a parlamentbe bevitt kampányfogás, a társadalombiztosítási hozzájárulás ötpercentes csökkentése a vállalkozói réteg számára. Ezt voltaképpen a liberálisoktól csenték el a szocdemek, s most látványosan kardoskodnak mellette. Lehet, hogy egy kortynyi levegőt juttatna ez a vállalkozóknak, de kétséges, hogy segítene-e az újfent lejtmenetbe került romániai gazdaságon. Ráadásul költségvetési fedezete sincs az intézkedésnek, s csak újabb tátongó rést ütne az a különben is sok sebből vérző államháztartáson.
Ennél is sötétebb és jellemzőbb Liviu Dragnea kormányrendeletként elképzelt másik kampánymanővere, mely a polgármesterek, tanácselnökök számára lehetővé tenné – mondhatnánk azt is, igen tanácsosnak minősítené! – a kormányoldalra való átlovagolását, mert ismervén a hazai hűbéri állapotokat, ez szinte önmagában biztosítaná Victor Ponta elnöki győzelmét. Mert, ugyebár, »cuius regio eius religio«, azaz: a hűbérúr mondja meg a követendő vallást."
Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.
Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

A román állam azzal van elfoglalva, hogy gittegyleteknek húz föl felesleges épületeket. Az oktatási reformjaink fabatkát sem érnek. Miközben a mesterséges intelligencia térhódításával alig tudunk érdemben valamit kezdeni.

Az Európai Bizottság már lassan egy éve vizsgálódik a Temu körül, de konkrét lépések még mindig nem jönnek, a román kormány meg nem is foglalkozik a témával, pedig egyre sürgősebb lenne.
Az Európai Bizottság már lassan egy éve vizsgálódik a Temu körül, de konkrét lépések még mindig nem jönnek, a román kormány meg nem is foglalkozik a témával, pedig egyre sürgősebb lenne.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Ő az, aki jelenleg a gazdasági minisztériumot irányítja, ám lelkes elképzeléseinek nem sok alapja van…

Ozzy nem egyszerű zenész, hanem annál sokkal több, a klasszikus rocksztár ősmintája, ikon, szimbólum, vagy ahogy tetszik. És az egyetemes emberi kultúra tagadhatatlanul fontos része.

A Ceaușescu-rendszerről és megítéléséről végzett döbbenetes INSCOP-felmérés fájdalmas látlelete annak, hogy mai napig nem tudjuk, mit kezdjünk a nehezen kivívott szabadságunkkal.

Bezzegrománia bajban van. A lufi kipukkant, ráadásul az ország szinte beleesett a választási nackógödörbe. Az elit szerint a nép a hibás. És akkor most a kormány belerúg a kultúrába. Ki érti ezt?

Merre tart a vihar? Hol volt szivárvány? Hol kattog a kanálistető? Honnan árad a bűz?