Maradnak az életveszélyes utak, a hatalmukkal továbbra is visszaélő, a vécére is hivatalos konvojjal utazó politikusok, marad az egész ócska, korrupt, szélhámos bagázs, Victor Pontával és Gabriel Opreával az élen.
„Gabriel Oprea napokon át hallgatott, abban bízva, majd csak sikerül elsimítani az ügyet. Victor Ponta kormányfő kioktatta az ügyről kérdezősködő újságírókat, műfajismereti leckét tartva számukra, hogy mi minősülhet közérdeklődésre számot tartó hírnek és mi nem. Az ügyészség hivatalból eljárást indított, de rá néhány napra már a nyilvánosság előtt kényszerült közölni: a rendőrség a kért információk csak egy részét bocsátotta rendelkezésükre. Klaus Johannis államfő visszafogottan ugyan, de állásfoglalásra szólította fel a kormány képviselőit, mire Gabriel Oprea – akiről kiderült, mindenhová hivatalos konvoj kíséretében megy – sajtónyilatkozatban reagált, számos kérdést megválaszolatlanul hagyva, esetleges lemondásáról szót sem ejtve. Közben sürgősségi rendelettel módosították a hivatalos konvoj használatáról szóló jogszabályt, a pártelnökök számára is megteremtve ezt a lehetőséget.
Így aztán a félmegoldások országában az ügy minden szempontból megoldottnak minősül, és minden szereplő megússza. Jogilag Oprea támadhatatlan, Ponta kárörömmel újságolja, helyettesét is megleckéztették, mert megtapasztalhatta, milyen az, amikor a kegyeiért esedező liberális tábor egy csapásra ellene fordul, Johannis elégtétellel könyvelheti el, hogy felszólalása nem maradt hatás nélkül. Aztán meg marad minden a régiben. Maradnak az életveszélyes utak, a hatalmukkal továbbra is visszaélő, a vécére is hivatalos konvojjal utazó politikusok, marad az egész ócska, korrupt, szélhámos bagázs, Victor Pontával és Gabriel Opreával az élen."
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.

Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”

Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.

„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”