Nagyon kérem, ne támogassák Pontát a második fordulóban. Ne támogassák, azt a Pontát, akinek annyi kétes ügy fűződik a nevéhez.
„Ne támogassák azt a Pontát, aki miatt a marosvásárhelyi Gógyszerészeti Egyetemen veszélybe került a magyar oktatás, aki ellenzi Székelyföld autonómiáját, aki üldözi a székely zászlót, aki doktori dolgozatát nem volt képes becsületesen megírni, aki több minisztert cserélt mint bármelyik eddigi miniszterelnök Romániában, aki szabotálta az erdélyi autópálya építésének folytatását, akinek a kormányzása alatt nem tudták megszervezni az árvízvédelmet, akinek a kormányzása alatt az IMF mégnagyobb beleszólást kapott Románia belügyeibe, akinek a kormányzása alatt veszélybe sodorták a jogállamot, aki meg akarja szüntetni a DNA-t, aki csak akkor megy Székelyföldre, ha szavazatokra van szüksége, akit többször kaptak hazugságon, mint bármelyik elődjét, aki a régiósítást a magyarok ellenében akarta végrehajtani, aki tagja volt a külügyi-hírszerzésnek, aki támogatta a verespataki ciántechnológiás aranykitermelést. Ne támogassák, azt a Pontát, aki miniszterelnöknek sem felelt meg, nemhogy elnöknek.
Ponta középszerűségének zsenivé való dimenzionálása olyan veszély Románia számára, amely a végzetét is okozhatja. Az ország már így is a szakadék szélén áll, nem hiányzik, hogy Ponta teljhatalommal a kezében múlttá tegye ez az országot, velünk egyetemben.
Itt lenne az ideje, hogy az RMDSZ vezetése, egyszer az életben a választóinak kedvezzen. Egy Ponta elleni állásfoglalással nagyobb lépést tehetne a magyar közösség egységesítése felé, mint valaha. Egy Ponta melletti állásfoglalással végleg kettészakíthatja az erdélyi magyarságot, még hosszú évekre nyújtva közösségünk vergődését.
Tisztelt elnök úr, Csütörtökig még választhat: a magyar közösség támogatása, vagy a néhány államtitkári szék a fontosabb? Ponta balkáni félfeudális rendszerében akar minden magyart képviselni, vagy Johannis európai utas, erdélyi szellemiségű rendszerében? Velünk, vagy ellenünk?”
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.

Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?

Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?

Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?

Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.

Hamarosan véget ér a fesztiválszezon, a brandek viszont mindennél erőteljesen nyomulnak. Jó-e az nekünk, ha toljuk a multicégek szekerét anélkül, hogy észrevennénk? Lehet-e még élvezni valamit anélkül, hogy folyton reklámhelyszínre csöppennénk?

Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.

„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”

Lassan, de biztosan jön az elsivatagosodás. Fel vagyunk mi erre készülve?