// 2024. december 5., csütörtök // Vilma
Demény Péter Demény Péter

Nyílt levél Bakk Miklóshoz

// HIRDETÉS

De hát Krisztus parancsa éppen olyan szolidaritás imperatívusz, melyre felépült egy közösség! Nem tartom Krisztusnak azokat, akik a menekülteken segítenek, csak azt állítom, hogy léteznek bizonyos abszolút eszmék, melyek legalább eszünkbe juthatnának.

(Külön)Vélemény

Szerző: Demény Péter
2015. szeptember 11., 18:50

„Talán el sem tudod képzelni, mennyire zavar és bosszant ez a »ring« – jóval korábbról, mint hogy bármilyen bevándorlás elkezdődhetett volna. Mindkét oldalon vannak légycsapóval közlekedő lények: ahogy mondasz valamit, ami szerintük nem helyes, lecsapnak; már oda is lapítottak az ablakhoz. A nehézség velük kapcsolatban az, hogy értelmiséginek álcázzák magukat, és elméleteik magasából suhintanak.

Te Scrutonra, Sartorira és Kertészre hivatkozol, amikor többek között a fentieket állítod. Ők nyilván nem sznobok és nem hülyék. Csakhogy egyrészt nagy elmék is mondhatnak butaságokat (szívük joga, kizárólag a légycsapó nem tévedhet), másrészt nem is ilyenekre gondolok én sem, amikor azt mondom valakire, hogy »xenofób«. Hanem azokra, akiknek a reakcióiban a zsigeri gyűlöletet érzem a mássággal szemben. Semmi »meg nem gondolt gondolatot« (emlékszel, ugye, József Attila ős patkányára?), semmi olyan higgadtságot, mely a te kisesszédet is jellemzi.

Ebben a szövegben van egy Orbán-védő vonulat. Most, amikor a nyugat vezetői, országai és lakosságai is ellentmondásos dolgokat tesznek és nyilatkoznak (kerítések, határzárak, alkalmazkodási követelések szerte Európában), menthetőnek tűnik. Ám ő valamiféle »nagymagyarságból« cselekedett kezdettől fogva, amikor harcosan illiberálisnak állította magát, amikor Putyinhoz közeledett, amikor »Európa maradjon az európaiaké, Magyarország meg a magyaroké« szerű dolgokat vallott.

Orbán azonban elhanyagolható tétel Krisztushoz képest. »A világméretű és csak az emberi mivoltot szem előtt tartó szolidaritás imperatívuszára közösségek nem építhetőek, túl univerzális és túl üres eszme ahhoz, hogy nagyon sok embert összekössön. Az emberiség ténylegesen létező közösségei zsigerien átélhető összetartozáson alapulnak, a szolidaritások kis, majd növekvő körei csak ezek fölött működnek; ha ezek az átélhető összetartozások elvésznek, a szolidaritás elvontabb eszméje sem tud létezni. Az univerzális szolidaritás tehát eszmény, amely nem törölheti el a partikuláris alapokat.«, írod.

De hát Krisztus parancsa éppen olyan szolidaritás imperatívusz, melyre felépült egy közösség! Nem tartom Krisztusnak azokat, akik a menekülteken segítenek, csak azt állítom, hogy léteznek bizonyos abszolút eszmék, melyek legalább eszünkbe juthatnának. »Mert relatív érték is csak az, ami valamivel, akár csak hajszálnyival is, de közelebb visz az abszolútumhoz« – írja Láng Gusztáv. Még azt is megértem, aki a kereszténységet az iszlámtól félti. Ám aki köpköd, elgáncsolja más gyermekét, fröcsög, az mindenféle külső segítség nélkül megszünteti a kereszténységet.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában
Krónika

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában

Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.

A Románia fedőnevű sajátos demokrácia lufija kipukkadt
Főtér

A Románia fedőnevű sajátos demokrácia lufija kipukkadt

Ezen nincs miért csodálkozni. Amin esetleg lehet (bár nem érdemes): az országot vezető politikai, illetve a hazai szellemiséget egyre kevésbé befolyásoló értelmiségi elit kártékony ostobaságán.

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi
Székelyhon

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi

A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.

Georgescu, a magyarbűvölő
Krónika

Georgescu, a magyarbűvölő

Ez nem most kezdődött.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro