Hogy vettétek egyáltalán a bátorságot ahhoz, hogy szavazzatok??? Hogy mertetek véleményt nyilvánítani? Miből gondoltátok, hogy beleszólhattok a sorsunkba???
„Néhány embernek jó. Annak a néhánynak, akinek van pénze arra, hogy befolyásolja a ti véleményeteket. Nekünk – egyszerű embereknek – nem volt. Ti pedig nem kérdeztetek minket. Csak ész nélkül borítékoltátok, hogy továbbra is szar legyen nekünk. Hát köszönjük szépen!
Azért hogy képben legyetek, közlöm: Ez is – mint oly sok minden más – az „oszd meg és uralkodj” egyik eleme lett. Ti szavazógépnek lettetek használva, mi meg szívunk. Mindketten egyszerű emberek vagyunk, valószínűleg hasonló gondokkal, bajokkal. De most jól egymás ellen lettünk fordítva. Én legalábbis – bevallom -, hogy haragszom rátok. Haragszom, mert a választási eredmények után feltámadt a kalandvágyam, és ha nem akarok itthon éhendögleni, meg a gyerekeimnek is szeretnék valami jövőt, akkor kénytelen leszek gyerekestül világgá menni, mert ez itt élhetetlen. Köszönöm nektek, hogy el kell hagynom a hazámat.
Nem, ne gyere most azzal, hogy te meg az egész életedet idegenben éled. Arról nem én tehetek. Ami viszont most van, arról te tehetsz, mert beleszóltál.
Menjetek majd Felcsútra a stadionba tapsikolni, míg mi mosogatunk valami angol cégnél…"
Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.
Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.
Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?
A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
A Transilvania Bank megkezdte több mint 320 000 bankkártya átadását az OTP Bank Románia ügyfelei számára. A bankkártyákat az ügyfelek 2025. március 3-tól használhatják – tájékoztatott pénteken a BT kommunikációs osztálya.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Megrendítő levelet dobtak be a csíkszeredai Tudor Vladimirescu utca egyik lakóházi szemeteskukájába szerdán. Vélhetően egy segélykiáltásról lehet szó.
Az OTP Bank Románia 2025. február 28-tól Transilvania Bankká válik – tájékoztatott csütörtökön a BT kommunikációs osztálya.
Két autó ütközött péntek délután Csíksomlyón, a Szék útján. A baleset következtében mindkét jármű megrongálódott, a forgalom pedig nehézkesen halad az érintett útszakaszon.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

A történelem már számtalanszor bebizonyította, hogy az emberek egyszerűen alkalmatlanok a fontos politikai szerepek betöltésére. Ám itt van Totó kutya…

Megáll a tudomány, megáll az ész, a román politika mátrixából Călin Georgescu kinéz.

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

Hogy ne érezzük magunkat egyedül a sok ember között, s tudjunk beléjük kapaszkodni, hogy megtartsanak.

„Amikor a 2040-es években a társadalom buborékosodása és a különböző világnézetű csoportok ellenségeskedése olyan mértékű lett, hogy bármikor kitörhetett egy általános polgárháború, alig pár hét alatt felállították a Szabályozást.”

Elhunyt Szörényi Szabolcs, az Illés együttes és Fonográf zenekar basszusgitárosa (többek között). Ez a hír. Van, aki könnyedén tovább lapoz. Mások számára kicsit megállt az idő.

Soha nem volt ennyire kevés közös referenciapontjuk a generációknak, mint most.