// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
Szűcs László Szűcs László

Nincs kitalálva jobb

// HIRDETÉS

Akinek allergiás tünetei jelentkeznek az Európa szó hallatán, aligha fog meghatódni attól, hogy május 25-én ugyanannyit ér az ő szavazata itt Erdélyben, mint egy németé Hamburgban, egy franciáé Lyonban, esetleg egy románé Madridban.

(Külön)Vélemény

Szerző: Szűcs László
2014. április 29., 12:41

„És ez akkor is így van, ha sokalljuk az eurohonanyák és eurohonatyák számát, s hogy égnek áll maradék hajunk horribilis jövedelmük és krőzusi költségkereteik olvastán.
A szkeptikus szövegelések mellett az európai parlamenti kampányközhelyek, üres uniós lózungok, leadership meetingeken megfogalmazott brüsszelkék jelentések képesek sokat ártani a valóban értékalapú európaiság ügyének. A semmit hosszan mondásban jeleskedő kortes-szövegek, légüres térbe elszivárgó nyilatkozatok, amiket soha senki el nem olvas, meg nem hallgat. Mintha a látszólagos tétnélküliség magukat a politikusokat is zavarba hozná, mondjuk valamely EU-s finanszírozású útszakasz átadása után, kezükben a kínai gyártmányú ollóval, meg a pakisztáni gyártmányú vászon trikolórral, akkor, amikor végre mondani kell valamit. Valami meggyőzőt. Pedig érvnek annyi is megtenné, hogy nincs más választásunk, mint Európa. Függetlenül attól, hogy jelen vagyunk, leszünk a döntéshozatalnál, netán az ostoba szkeptikusokra és a közömbösséget hirdetőkre hallgatva képviselet nélkül maradunk. Nincs más, nincs nekünk valóbb. Nincs kitalálva jobb."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Hivatalos: Románia 2025-től teljes körű tagja a schengeni övezetnek – szerdai hírmix
Főtér

Hivatalos: Románia 2025-től teljes körű tagja a schengeni övezetnek – szerdai hírmix

Sőt: amerikai vízummentességet is élvez jövőtől. Szabadkőműves-e Călin Georgescu államelnökjelölt? Iohannis összehívta a Legfelső Védelmi Tanácsot.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi
Székelyhon

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi

A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.

// még több főtér.ro