// 2026. május 19., kedd // Ivó, Milán
Kiss Sándor Kiss Sándor

Nem érzelmes, hanem értelmes döntés kell

// HIRDETÉS

„Akárcsak Johannis, aki még csak tárgyalni sem akar a magyarok vezetőivel, Ponta sem ígér autonómiát Székelyföldnek, de legalább tárgyal velünk és amit az elmúlt két évben vállalt, azt teljesítette.” Interjú.

(Külön)Vélemény

Szerző: Kiss Sándor
2014. november 13., 07:29

„Nem vagyok sem diplomata, sem országos RMDSZ elnök, tehát nyugodtan fogalmazhatok sarkosabban, közérthetőbben. Annak idején teljes mellszélességgel kiálltunk a Német Demokrata Fórum elnöke, Klaus Johannis miniszterelnökjelölt mellett. Azóta sokminden változott. Johannis politikai karrierje érdekében lemondott a Német Demokrata Fórum elnökségéről, beiratkozott a Nemzeti Liberális Pártba és utólag nem volt kifogása, sem Crin Antonescu, sem Ilie Bolojan magyarellenes megnyilvánulásaival kapcsolatban. Látszólag jelentéktelen apróság, de szimbolikája elgondolkoztató: – a Német Demokrata Fórum német nyelvű honlapján vezetéknevét Johannis most is J-vel írja, míg a választási kampány összes plakátján, beleegyezésével, Iohannis szerepel, i-vel. Milyen felháborodás lett volna a magyarok körében, ha a 2004-es államfői kampányban a plakátokon Markó Béla helyett, az ő beleegyezésével »Marco Bela« szerepelt volna? »Chelemen Hunorról« ne is beszéljünk!

Victor Pontáról mi a véleménye?

Akárcsak Johannis, aki még csak rgyalni sem akar a magyarok vezetőivel, Ponta sem ígér autonómiát Székelyföldnek, de legalább tárgyal velünk és amit az elmúlt két évben vállalt, azt teljesítette. 2012-ben nem rajta, nem a PSD-én, hanem Crin Antonescun és a liberálisok ellenállásán múlott az RMDSZ-szel, a magyarokkal közös kormányzás meghiúsulása, az előzetes egyezségek felrúgása. Amúgy ő sem makulátlan, hisz például ez a PRM–és, Vadimos sztori számunkra elfogadhatatlan. Ami a tényeket illeti, Ponta mögött szolíd kormánykoalíció áll, még nélkülünk RMDSZ-en kivül is és Romániának a jelenlegi bonyolult gazdasági, katonapolitikai helyzetben nem hiányzik az emlékezetes Băsescu – Tăriceanu féle hatalmi harc, a kormányválság. Arról nem is beszélve, hogy Johannis nem rendelkezik sem Băsescu ravaszságával, sem hatalmával, ami szükséges lenne új kormánykoalíció létrehozásához.

Ezt értem, de mi a garancia arra, hogy Ponta beváltja a hozzá fűződő reményeket?

A politikában nincs semmire garancia, Romániában a politikai hűség, a hála, az adott szó betartása ritka mint a fehér holló, inkább csak elméleti fogalom. Ebben az országban, ahol a közúti közlekedést kivéve, nem lehet klasszikus jobb- illetve baoldaliságról beszélni, a politikában a valószínűségszámítás a célravezető. Minek nagyobb a valószínűsége, annak, hogy egy politikai neofita (ember aki felnőttként tér meg), egyik napról a másikra megtért pártok képviseletében, betartja-e azt amiben esetleg reménykedünk, de amit ő egy szóval sem ígért se nem vállalt, vagy annak, hogy aki miniszterelnökként tisztességes volt a romániai magyarokkal szemben és nem csorbította nehezen kiharcolt jogainkat államfőként is betartja ezen vállalását? A válasz: ez utóbbinak sokkal nagyobb a valószínűsége.”
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro
A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda