// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell
Lőrincz György Lőrincz György

Né te, ki beszél…

// HIRDETÉS

Titus Corlățean újra megszólalt. Kijelentette, amit egyszer már kijelentett, hogy Románia tesz az antiszemitizmus ellen, lásd nem engedte meg Nyírő József újratemetését.

(Külön)Vélemény

Szerző: Lőrincz György
2014. október 14., 06:58

„El kellett volna mondania (Titus Corlățeannak – szerk. megj.), miért került sor a romániai zsidók 1941-es deportálására, ami még a gyengébbek számára is három évet jelent a magyarországi deportálások megkezdéséig, és nem német utasításra, hanem csak úgy szépen, ahogy a csillag megy az égen… önerőből. Önerőből, és még csak nem is német kezdeményezésre. Nem voltak megszálló német csapatok, nem kötelezte senki Romániát sem a bukaresti, sem a jászvárosi, sem az ogyesszai atrocitásokra. És ha már Magyarországot hozta fel példaként Titus Corlățean, az igazság kedvéért el kellett volna mondania, hogy 1944-ig kiirtották az európai zsidóság nagy részét. Esetleg már azzal is kellett volna kezdenie, hogy a két világháború közt egész Európában dúlt az antiszemitizmus, a kor irányadó eszmei áramlata volt, mint például ma a liberalizmus.

És ha mindezt elmondta, persze azzal kellett volna folytatnia, hogy hol van ma a romániai zsidóság, mi történt velük a kommunizmus évtizedeiben, s persze ezek után folytathatta volna a bocsánatkéréssel, amiért mindezt elkövették. Ne értsenek félre, nem önmagunkat, nem a magyarságot mentem, ha ezt írom – egy ember halálát is megbocsáthatatlan bűnnek tekintem –, de egyébként is divat Magyarországot hibáztatni még a holokauszt kapcsán is, pedig azt meghagyhatnók a németeknek. És mindenki nézzen szembe a saját felelősségével, ismerje el, s ha kell, kérjen önmaga számára feloldozást.”
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

// még több főtér.ro
Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél
2026. július 27., hétfő

Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.