Egy tapodtat sem lépett elébb az autonómia ügye, sőt, inkább hátrafelé araszolgatunk, egyre távolodva a céltól.
„Senki nem ejtett szót az SZNT petíciójára adott kormányválaszról, és nem hallottunk felháborodott nyilatkozatokat a székely zászlók levetetése miatt sem. Nem hangzott el tiltakozás – a művelődési miniszter Kelemen Hunor részéről sem –, amiért Wass Albert könyveit begyűjtötte (minden jel szerint törvénytelenül) a csíksomlyói búcsún a rendőrség, nem emelt szót senki Bethlen Gábor nagyváradi szobrának meggyalázása miatt vagy a vasárnap felállított szovátai Wass Albert-szobor szintén rendőrségi eltávolításáért. A lista hosszú lenne, ha számba vennénk, hogy a kormányra kerülésük óta eltelt pár hónapban hány, a magyarságot, magyarokat ért igazságtalanság esetében hallgattak. Nem győzik hangsúlyozni, a magyarok küldték őket Bukarestbe, a hatalomban is e közösség érdekeit képviselik, ám a valóságban igen keveset látunk mindebből. Egy tapodtat sem lépett elébb az autonómia ügye, sőt, inkább hátrafelé araszolgatunk, egyre távolodva a céltól.
Fura, hogy a Dan Diaconescu-féle párt kormányra hívása az RMDSZ ellenállásába ütközött, de nem emeltek szót az üzemanyag jövedéki adójának növelése, az oszlopadó kivetése ellen, pedig polgárok – köztük magyarok – millióinak zsebét terhelik ezen intézkedések. Az idő tájt éppen azzal voltak elfoglalva, hogy hűséges embereikkel feltöltsék a számukra kiutalt, jól fizetett minisztériumi, kormányhivatali helyeket. Legalább néhányuknak legyen jó dolga, ha már mindenkinek nem lehet – gondolhatták.
Háttérbe húzódva, a Dâmboviţa-parti politizálásba belesimulva igyekszik helytállni az RMDSZ a hatalomban."
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

A manele jött, szólt és győzött, pontosabban letarolt mindent, amit a tömegszórakozás szintjén letarolhatott. Ehhez valahogy viszonyulni kell. De nem mindegy, miképpen.

Mennyi esélye van az egyénnek az állam, és a nagyhatalmak ellen egy groteszk világban?

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

A krokodil képes napokig mozdulatlanul várni a zsákmányra. Jól rejtőzködik, türelmes, és ritkán hibázik.
A krokodil képes napokig mozdulatlanul várni a zsákmányra. Jól rejtőzködik, türelmes, és ritkán hibázik.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Eddig csak a célzott reklámokon keresztül tették, a jövőben már a mesterséges intelligencián keresztül is manipulálhatják a vásárlási szokásainkat.

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?