Az ostobaság csúcsa, hogy az RMDSZ kormányra kerülését olyanok – személyek és (média)intézmények – is ellenszenvvel nézik, akik és amelyek különben gyűlölik az államelnököt.
„Úgy próbál keresztbe tenni (Traian Băsescu államfő – szerk. megj.) az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának és a liberálisok kilépésével megfogyatkozott Ponta-kabinet stabilitásának, hogy húzásával (húúú!) mindkettőre ráijeszt. Az RMDSZ ellen bosszút helyez kilátásba, a kormányfőt ügyészséggel, alkotmánybírósággal, gyakorlatilag leváltással fenyegeti meg. Tisztára alkotmányosan – így őrködik ő az államhatalmi ágak függetlensége, jó működése és egyensúlya fölött.
Kérdés, hogy mi az alapja. Ami az RMDSZ-t illeti, már elkésett. Megmaradt ócska diverzionistának, aki magyar barátai, politikai szövetségesei segítségével annyit ártott már az RMDSZ-nek, amennyit csak tudott.
Elintéztette Nagy Zsoltot, ennek a nacionalista indulatnak az áldozata Markó Attila, és próbálkozott makovejek cinkosaként egyebekkel is – csekély vigasz, hogy ezzel szemben azt a magyar belső ellenzékit, akinek tényleg voltak kétes ügyletei, a dicső román igazságszolgáltatás békén hagyta, mehetett odaátra nemzetstratégiát építeni.”
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
Románia egyik legnagyobb turisztikai beruházásaként mutatták be a DraculaLandet, egy Bukarest közelében tervezett komplexumot, amely évente akár 3 millió látogatót vonzana tematikus parkjával és digitális újdonságaival.
Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?

A Paltinu víztározónál történtek ugyanoda vezethetők vissza, mint a parajdi katasztrófa. Pedig már máshogy kéne lennie mindennek.

Alapállás: mi, erdélyi magyarok nem szerethetjük a román nemzeti ünnepet, mert jól átvertek minket annak idején Gyulafehérváron. Na de biztos csak ez az oka?

Az üzenetet alig pár évvel az indulásuk után küldték, húsz évig tartott, mire eljutott hozzájuk. Az volt a lényege, hogy a Gliese Kolónia projektet felfüggesztik, a telepes hajókat egyelőre nem indítják el.

Felrobbantotta az internetet a videó, amin két román utas egy Wizz Air-járat után rohan integetve, miután lekésték a beszállást. Az alábbiakban tippeket adunk késésben lévő világ- és űrutazóknak egyéb járművek esetében is. (PAMFLET)

Tankönyv kell ahhoz, hogy közlekedjünk az utcán. Az eladó sértett, mert azt szeretnénk, hogy kiszolgáljon bennünket. Pofonegyszerű dolgokat kell többször elismételni, hogy meghallják. Ott is politikát látunk, ahol nincs.

A Darwin-díjra jelölhető hegymászó-teljesítmények száma ugrásszerűen megnőtt az utóbbi időben. És úgy tűnik, semmiféle figyelmeztetés nem hat.
A Darwin-díjra jelölhető hegymászó-teljesítmények száma ugrásszerűen megnőtt az utóbbi időben. És úgy tűnik, semmiféle figyelmeztetés nem hat.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
Szerkesztőségünk öt tagja – focirajongó és nem focirajongó is – leírta gondolatait a mohácsi tragédiával felérő magyar–ír mérkőzés után.