// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra
Farcádi Botond Farcádi Botond

Menetelés után egy évvel

// HIRDETÉS

A menetelés után számos tekintetben előrébb állunk ugyan, de célba még nem értünk, mi több, fennáll a veszélye annak is, hogy az eddigi eredmények szertefoszlanak.

(Külön)Vélemény

Szerző: Farcádi Botond
2014. október 28., 06:48

„Az RMDSZ kormányra került, s ez jelentősen korlátozza mozgásterét, már az idei, március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetés mellé sem állt oly lelkesen, de azt a szövetség is belátta: komolyan kell venni az autonómiamozgalom képviseletét, s talán ennek tudható be, hogy hosszas vajúdás után kidolgozott és a román közvélemény előtt felvállal egy autonómiastatútumot. Ez egyben újabb törésvonalat is jelent az erdélyi magyar közéletben: az SZNT és az EMNP szerint ugyanis a már meglévő, Csapó-féle dokumentumból kellett volna kiindulni.

A magyar–magyar viták ellenére azt mégiscsak egyfajta eredményként könyvelhetjük el, hogy, noha a hivatalos kommunikációban a román hatóságok próbálták bagatellizálni az egy évvel korábbi tüntetést, azért pontosan érzékelték a veszélyt – az RMDSZ kormányra invitálása alighanem ennek elhárítását is szolgálta –, de a nagyhatalmak szintén odafigyeltek arra, és az ukrán válság teremtette új geopolitikai kontextusban amerikai közvetítéssel kezdődött újabb magyar–román egyeztetés.

Hogy ennek mi lesz az eredménye, még nem tudjuk, az ugyan rosszat sejtet, hogy a neptuni alkut tető alá hozók közvetítenek, de azért vannak különbségek az akkori és mostani helyzet között: ezúttal például nyilvánosságra hozták, hogy egyeztetések folynak, és a magyar álláspont is keményebbnek, határozottabbnak tűnik."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro
A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda