Nem értünk le a gödör aljára: a már ezer sebből vérző szociáldemokratáknak még mindig van emberük, energiájuk arra, hogy számukra kedvező törvénymódosításokat dolgozzanak ki és toljanak előre a parlamentben.
„Ráadásul elegendő bátorsággal rendelkeznek ahhoz, hogy ne csupán a lassan mindentől megcsömörlött polgárokkal, hanem saját, alig pár napja elfogadott tisztogatási szabályaikkal is szembemenjenek.
Persze, az általános nemtetszés még mindig jobb, mint az őrizetbe vétel, hiszen ez utóbbi közelről fenyegető veszély, az elégedetlenség pedig legfeljebb a jövő évi választásokon fog – jóval enyhébben lesújtó – következményekkel járni. S hátha addig még felejtenek az emberek, a csökkentett adókkal arányosan mérgük is apadhat...
Victor Ponta kormányfő azt állítja, nem tud arról, hogy a pártjához tartozó szenátorok a nemrég módosított, alig egy éve érvényes büntető törvénykönyv újabb megváltoztatását tervezik, és ezzel a korrupciógyanús politikusokat megmentenék a fogdától. Milyen pártelnök és milyen kormányfő, aki nem tartja kezében a gyeplőt? Hagyjuk, tudjuk. A Şova-szavazás kifacsart értelmezése után ez aligha véletlen, sőt: felkészülés a zordabb időkre.
Érdekes azért, hogy az efféle kezdeményezések milyen gyorsan haladnak (egy szakbizottság már jóváhagyta a hirtelen tervezetet, a második most dolgozik rajta), miközben fontos törvények merültek el az alapozás feneketlen mocsarában: a decentralizálás, régiósítás, alkotmánymódosítás éppen három éve mind készül, készül – de máig nem került a honatyák elé, a már évtizede »munkában levő« kisebbségi törvényt pedig még az RMDSZ is feledni látszik. Nem alkalmas a pillanat, ellenzékben vagyunk – mondják, de mikor volt az?"
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.

Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?

Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?

Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?

Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.

Hamarosan véget ér a fesztiválszezon, a brandek viszont mindennél erőteljesen nyomulnak. Jó-e az nekünk, ha toljuk a multicégek szekerét anélkül, hogy észrevennénk? Lehet-e még élvezni valamit anélkül, hogy folyton reklámhelyszínre csöppennénk?

Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.

„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”

Lassan, de biztosan jön az elsivatagosodás. Fel vagyunk mi erre készülve?