// 2026. augusztus 31., hétfő // Erika, Bella
Ágoston Hugó Ágoston Hugó

Magunkra szavazunk

// HIRDETÉS

Magyarországnak életbevágó érdeke, hogy Romániában a stabilitás körülményei között politikailag is erős magyar közösség működjön, vagyis hogy a román törvényhozásban és kormányban legyen meghatározó az RMDSZ szerepe.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ágoston Hugó
2014. november 03., 07:02

„Azon persze lehet vitatkozni, hogy hol is „készüljön” érdekképviseleti szervezetünk politikája. Az egyik azt mondja, hogy a központja Bukarestben van, mert ott születnek a döntések, a másik szerint Erdélyben kell lennie, hiszen ez a táptalajunk. (És akkor már nem csak Székelyföld, hanem a szórványvidék is!) Ugyanakkor persze, anyagiakkal is megtámasztva az egyik fontos kulcsa Magyarországon – Budapesten – van. Javasolom, hogy egyszerűen fogadjuk el, amit az RMDSZ kezdettől fogva csinál és hangoztat: Erdélyben és Bukarestben és Budapesten. És az Európai Unióban! Kizárás helyett inklúzió. Tagadás helyett igenlés. Gyanakvás és szkepticizmus helyett bizalom.

Ebből a szempontból is szerencsés dolog, hogy a magyar kormány és miniszterelnök az RMDSZ jelöltjét támogatja  a mostani államelnök-választásokon. Orbán Viktor a kampányhajrában Kelemen Hunornak kívánt sikert, de Tőkés-Toróék legfrissebb beismerése szerint is már augusztusban őt biztosította támogatásáról. (És azóta sem változtatott ezen, legalábbis – tudomásunk szerint – nyilvánosan nem.) Ez nagymértékben megkönnyíti az erdélyi magyar szavazók dolgát, hiszen sikerük, Kelemen Hunor sikere egyben a magyar vezetés sikere is lesz.

Persze tudatában kell lennünk annak, hogy itt nem pusztán személyi szimpátiákról van szó. Magyarországnak életbevágó érdeke, hogy Romániában a stabilitás körülményei között politikailag is erős magyar közösség működjön, vagyis hogy a román törvényhozásban és kormányban legyen meghatározó az RMDSZ szerepe.

Az erőt sokféle összetételben, összefüggésben, hangsúllyal és mellékjelentéssel lehet használni. De ha egy közösségről és főleg egy kisebbségi közösségről van szó, annak az ereje a szó minden értelmében fontos."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?
Főtér

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC
Krónika

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC

Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban
Székelyhon

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban

Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.

// még több főtér.ro
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
2026. augusztus 27., csütörtök

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal
2026. augusztus 17., hétfő

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal

A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.