// 2026. július 4., szombat // Ulrik
Papp Sándor Zsigmond Papp Sándor Zsigmond

Köztéri forgácsok

// HIRDETÉS

Váradon már a zsáner is haladásnak minősülne. Hiszen a szobrok Erdélyben sem pusztán szobrok, hanem a kulturális és történelmi helyfoglalás emlékművei.

(Külön)Vélemény

Szerző: Papp Sándor Zsigmond
2015. március 16., 07:59

„A kortalan ostobaság ujjlenyomatai. Az egyik szélén a Funar-féle Hüvelyk Matyi (Avram Iancu: kis ember nagy posztamensen) a másikon a Wass Albert vonásaival felruházott Csaba királyfi. Mennyi az esélye egy modern felfogású Szent László szobornak a most átalakított váradi főtéren? A nullánál is kevesebb. Ezért van igaza annak, aki már nem is ebben reménykedik, hanem kutyában és lányban, nevetésre ingerlő pillanatképben. Valami semlegesben, amely sem a többséginek, sem a kisebbséginek nem szúrja a szemét. Amely nem dölyfösködik, nem uralkodó vagy dacos ideológiát testesít meg. Hiszen itt már a giccs is a megbékélés luxusa lenne.

Épp ezért lenne kiút az esztétika. A valódi művészet. Ha a politika végre hátra lépne kettőt, és nem mihályvajdákban gondolkodna, hanem teret adna a képzőművészeknek, a szakmai zsűriknek, s a folyamat végén a legizgalmasabb alkotás vinné el a közteret. Innen is látszik, hogy mennyire rossz helyen élünk. Mert nekünk is lennének Boteróink, csak esélyt nem kapnak rá, hogy megmutassák magukat, hogy felvidítsanak minket. Mert vagy nem a húsos fazék mellett állnak, vagy mert nem akarnak kompromisszumot kötni. Nem akarják elrontani a szobrot. Nem kiszolgálni akarnak: közízlést, pillanatnyi politikai érdeket, aktuális értelmezést.

És akkor majd nagypapaként mesélhetünk majd arról, hogy volt egy kor, amely csupán a saját maga gőgjét kívánta megformálni, semmi többet. Erre nem sajnált pénzt, paripát, fegyvert. Rosszabb volt a fáraóknál, a despotáknál és a diktátoroknál. Mert még a gesztusaiban is kicsinyes volt, a hagymázas álmokból is csak pitiáner mutyikat tudott farigcsálni. És most nézhetjük a forgácsait, kerülgethetjük örökre."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro
Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában
2026. június 22., hétfő

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában
2026. június 22., hétfő

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány
2026. június 17., szerda

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány
2026. június 17., szerda

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

Egyes állatok egyenlőbbek?
2026. június 11., csütörtök

Egyes állatok egyenlőbbek?

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...