Nagyon kevesen vannak olyanok, akik pátosszal, szónoki lendülettel, színesen érvelve is velősen, tartalmasan tudnak megszólalni. Kötő József tudott, így beszélt, így is írt, ezért reméljük, hosszú ideig meg is maradnak szavai.
Kötő József oktatási államtitkárként, de az RMDSZ oktatási alelnökeként is iskolaügyben a legnehezebb, de legmaradandóbb megvalósításokat szervezte, intézte. Két ízben is volt oktatási államtitkár, mindkettő nehéz időszak volt. Két ízben volt az RMDSZ ügyvezető oktatási alelnöke. Az általa kidolgozott, megalapozott programok közül a legtöbbet ma is folytatunk, egyeseket változatlan módon.
Első oktatási államtitkársága idején fő szerepe volt abban, hogy a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen a kilencvenes évek végére ne csak tanárképző szakokon, hanem minden szakon lehessen magyar oktatás. Akkor ez nagy lendületet adott a mára rég kiteljesedett közgazdaságtudományi képzésnek. Amikor a legutóbbi, magyar kisebbség számára sarkalatosnak számító oktatási törvény született, a képviselőház oktatási szakbizottságának alelnöke volt, és a terjedelmes, sajnos még ma is hozzávetőlegesen alkalmazott törvény minden betűjére, írásjelére figyelt, hogy a mi iskolaügyünk védve legyen.
Ahol iskoláról, kultúráról, tudományról volt szó, ott állt a szervezők között, érvelt, felszólalt, a szerteágazó és olykor a sok-sok szempont, hívott és hívatlan megmondó által szétcincált iskolaügyünkben próbálta látni és láttatni a lényeget. Nagyon kevesen vannak olyanok, akik pátosszal, szónoki lendülettel, színesen érvelve is velősen, tartalmasan tudnak megszólalni. Kötő József tudott, így beszélt, így is írt, ezért reméljük, hosszú ideig meg is maradnak szavai.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Mi, még hatalomban levő, fél lábbal predigitális ősemberek hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy úgy lesz, ahogy most gondoljuk. Pedig… És jó lesz az úgy, higgyék el.

Hétvégén érkezik az enyhülés, de hosszú távon kéne gondolkodni, ha fel akarunk készülni a további hőségekre.

Ez már a második év, hogy több a pozitív hang a román nyelv és irodalom vizsga után, mint amennyi a negatív. De miért kellett erre három és fél évtizedet várni?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
„Oda jutottunk, hogy nem az intelligens olvasónak írunk, hanem a rosszindulatú ostobának. A klasszikusok védve voltak ettől a nyomorúságtól, az önhitt ostobaságtól. Mi ezt ma kritikai gondolkodásnak nevezzük.”

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...