// 2026. május 19., kedd // Ivó, Milán
Karácsonyi Zsigmond Karácsonyi Zsigmond

Kierőszakolt jelöltcsata

// HIRDETÉS

Az erdélyiek kedvelt elnökjelöltje besétált a csapdába.

(Külön)Vélemény

Szerző: Karácsonyi Zsigmond
2014. november 13., 07:00

„Kényszeredetten, de mégis elvállalta, hogy nyilvános vitában megmérkőzik szociáldemokrata ellenfélével. A kedd esti viadalon kiderült, nemhiába akarta elkerülni a számára sok csapdát rejtő összecsapást. Pedig az őt támogatók holdudvarához tartozó hírcsatorna mindent elkövetett, hogy előnyt adjon neki vetélytársával szemben – magas labdákat adogató műsorvezető, hitelt erősítő háttér –, mégsem tudta uralni a mérkőzést.

Annak ellenére, hogy kiütéses győzelemre van szüksége. A legkedvezőbb közvélemény-kutatások szerint is 6-7 százalékkal vezet Ponta, ami több százezer szavazatot jelent.

Ennyit nem lehet pluszban begyűjteni a külföldi szavazókörzetekből, bármilyen sürgősségi intézkedést hoznának ez alatt a néhány nap alatt. Tehát maradnak a bizonytalankodó belföldiek, akiket néhány nagyobb városban tartandó utcai tüntetéssel lehet még mozgósítani. De a băsescui példa is azt mutatta, hogy a legeredményesebb eszköz a televíziós vita, ahol jól irányított ütésekkel padlóra lehet küldeni az ellenfelet. Viszont a szebeni polgármester lassított reagálású légbokszolása köszönő viszonyban sincs a kikötői kocsmákban edződött levitézlett hajóskapitányéval. Pedig a háttércsapatban ugyanazok vannak, mint akik öt éve megtalálták Mircea Geoană gyenge pontját.

Mivel a jegyzet műfaja megengedi, bevallom, én is Johannisnak (a kekeckedőknek megjegyzem, igenis J-vel írva a nevét, függetlenül attól, hogy a román okmányokban I-vel szerepel) szurkoltam ebben az esetben. Egyfelől azért, mert valamennyire átérezheti (így, feltételes módban, hisz eddig nem sok bizonyságát tette ennek) az erdélyi társnemzetek hagyományából táplálkozó vágyainkat. Másfelől az ismeretlen pályára merészkedőkkel szembeni elismerésképpen. Sajnos, a kedd esti szereplése nem tudott meggyőzni, már azért sem, mert képtelennek bizonyult hihetően érvelni."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro
A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda