Annak idején egyetlen szava sem volt, amikor a jelenleg Bernády nevét viselő iskolát akkori szövetségesei a nacionál-kommunista diktátor Ceauşescu udvari költőjéről, Adrian Păunescuról akarták elnevezni.
„A megyei önkormányzat elnöke által jegyzett sajtónyilatkozat szerint a volt alpolgármestert „húsvét nagyhetén nem harminc ezüstért, hanem tizenhat szavazatért – ennyi RMDSZ-es és PDL-s képviselő voksolt a cserére, sz. megj. – adták el”. Mit fájlal annyira az etnikai gyűlölet hangján megszólaló liberális góré? Hát azt, hogy az állítólag még 2012-ben megkötött titkos PDL–RMDSZ paktumban foglaltak szerint a Színház-téren felállítanák a Sütő-szobrot, visszaadnák a Kossuth Lajos utcának a nevét, a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott iskolaépületben, a jelenlegi Unirea líceum mellett, létrehoznának egy római katolikus középiskolát, közpénzből végeztetnék el a Bolyai líceum épületének főjavítását stb. Dobre „ingatlanügynökségnek” nevezte a városházát, és szerinte Ciotlăuşt amiatt állították félre, mert rájött annak működési módjára. Kiemelt „figyelmet” kapott Sütő András, akit a megye első embere nemes egyszerűséggel lekommunistázott, mondván: ez az oka, hogy nem szavazták meg a szoborállításra vonatkozó határozatot. Állítása igazolásául idézett az író szocializmust és kommunizmust dicsérő egyik írásából. Mintha Sütőt emiatt értékelnénk, s nem a hetvenes-nyolcvanas években született, az erdélyi magyarság kiszolgáltatott sorsát ábrázoló műveiért. Érdekes, annak idején egyetlen szava sem volt, amikor a jelenleg Bernády nevét viselő iskolát akkori szövetségesei a nacionál-kommunista diktátor Ceauşescu udvari költőjéről, Adrian Păunescuról akarták elnevezni.
Elképzelem, hogy az eset után, sok vásárhelyi román felteszi magában a kérdést: ki az a Sütő? De ki az a Dobre? – kérdem én."
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Hétvégén érkezik az enyhülés, de hosszú távon kéne gondolkodni, ha fel akarunk készülni a további hőségekre.

Ez már a második év, hogy több a pozitív hang a román nyelv és irodalom vizsga után, mint amennyi a negatív. De miért kellett erre három és fél évtizedet várni?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
„Oda jutottunk, hogy nem az intelligens olvasónak írunk, hanem a rosszindulatú ostobának. A klasszikusok védve voltak ettől a nyomorúságtól, az önhitt ostobaságtól. Mi ezt ma kritikai gondolkodásnak nevezzük.”

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…