Száguldjon a konvoj, nyilvánuljon meg a hatalom!
Meghalt egy 28 éves rendőr, szolgálatteljesítés közben. Azért halt meg, mert motorbiciklin kísérnie kellett Gabriel Oprea belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes konvoját, este, esőben, egy olyan bukaresti utcán, ahol agyatlan és felelőtlen leszarom-emberek (a gázszolgáltató társaságtól) ástak egy két méter mély gödröt az úttest kellős közepén és nem kerítették körül biztonságosan.
mondják névtelenül nyilatkozó bennfentesek. Nem vállalják nevüket, érthető, mivel ha kiderülne a személyazonosságuk, rövid időn belül mehetnek zabot hegyezni valami eldugott vidékre. Oprea nem gatyázik.
Nem tudjuk, Oprea hová tartott a hivatalos konvoj kíséretében. Nem tudjuk, mivel a rendőrség ködösít, nem árulja el a részleteket, csak azon az istenverte rendőrhivatali fanyelven kommunikál. Amit akar. A rendőrség általában nem teregeti ki a szennyesét, foggal-körömmel védi képviselőit, akkor is, ha sárosak. Nem tudjuk, milyen életbe vágóan fontos ügyben száguldott Oprea konvoja – állítólag 100 km/h-nál is nagyobb sebességgel, mert senki nem akarja elmondani. Nem meri elmondani.
Azt viszont tudjuk, hogy a törvény értelmében csak az államelnök, a miniszterelnök és a parlament házelnökei kaphatnak hivatalos konvojt. Miniszterek csak rendkívüli esetben. Oprea állítólag vendéglőből tartott hazafelé. Rendkívüli eset.
Egy rettenetesen felkapaszkodott katonatiszt, tábornok. Az ilyen alakok pedig hajlamosak arra, hogy betegesen rákattanjanak a merev, katonás szabályokra, amelyek betartását pszichopata ragaszkodással kikényszerítik beosztottjaiktól.
Hajlamosak arra, hogy kis államot az államban, kis kormányt a kormányban, kis rendőrséget a rendőrségben alakítsanak ki maguk köré, abban pedig teljhatalmat gyakoroljanak, magasról leszarva minden szabályt, törvényt, normát.
nemhogy egy ország belügyeit. Nézzük csak meg a figurát a tévében, hogyan beszél, mit mond, azaz nem mond, azt a merev, csikorgó, izzadó maszkot, ami mögé elrejti mérhetetlen ürességét, sekélyességét, semmitmondó nullaságát. Nincs mit szépíteni, nem egy bizalomgerjesztő ember, mert a szem a lélek tükre. Nézzük csak meg, hogy az elmúlt évek során ez a sötét jelenség hogyan kapaszkodott egyre feljebb a kormányzati ranglétrán, hogyan cibálta fel maga után a szintén üres és semmilyen paravánpártját, amely hozzá hasonló alakokból áll, és amely furcsa vonzereje miatt folyamatosan igazol át képviselőket és szenátorokat a többi alakulatból.
Most látom, hogy a rendőr halálának másnapján, október 21-én mi jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Egy sürgősségi kormányrendelet, amely módosítja a hivatalos konvojok használatára vonatkozó szabályozást. A módosítás értelmében a Kormányőrség (a SPP) az államfőn, a kormányfőn és a házelnökökön kívül más, egykori és hivatalban levő tisztségviselőknek, továbbá a parlamenti pártok elnökeinek is biztosíthat védelmet. Tehát akár hivatalos konvojt is. Mondjuk, ez Opreát jelenlegnem érinti, mivel ő belügyminiszterként a beosztott rendőrséget használja konvojozásra, bármire, amire a szüksége van...
Eltűnt a nyilvánosságból, mióta a rendőr kedden este meghalt. És hallgat a rendőrség is, mert a betyárbecsület vagy a félelem nem engedi, hogy nyíltan beszéljen. Victor Ponta miniszterelnök nem hallgat, de ő sem beszél, csak szokása szerint fecseg, amikor azt mondja a rendőr halála kapcsán, hogy nem kell ebből ügyet csinálni,
Nem mellékesen néhány órával azután, hogy bejelenti: a költségvetés-kiegészítés során az utak karbantartásáért és építéséért felelős szállításügyi minisztérium 1,6 milliárd lejjel kevesebből gazdálkodhat.
Az 1990-es bányászjárás ügyében 25 év után kezdik piszkálni a főkolompos Ion Iliescut. Huszonhat évvel az 1989-es forradalom után lezárják az akkori szörnyűségek (több mint ezer halott, több mint háromezer sebesült, nota bene) vizsgálatát. Victor Ponta a egyetlen hivatalban levő miniszterelnök, aki ellen bűnvádi eljárás folyik. Gabriel Oprea, mint egy afrikai diktátor, vagy egy szovjet párttitkár, konvojjal járkál a vécére is. Hogy egy országot húzzon le rajta.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)

Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.
Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
De ha csak pletyka is az egész, akkor is súlyos dolgokat mond el a demokráciának nevezett színjátékról.
De ha csak pletyka is az egész, akkor is súlyos dolgokat mond el a demokráciának nevezett színjátékról.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.