Ahogy telt-múlt az idő, az a fiatalember megértette, megértette, mondom, hogy vagy együtt él a románokkal, és akkor kíváncsi lesz rájuk és megérti őket, vagy mehet, amerre lát.
„
Ahogy telt-múlt az idő, az a fiatalember megértette (bizonyára az is közrejátszott ebben a felismerésben, hogy magyar—román szakot végzett az egyetemen, meg az is, hogy édesapja, a Küküllő menti székely fiú, Petrozsényben telepedett le első feleségével, és kilencvenakárhányig, amikor végre megszűnt a diktatúra, és kimehetett Magyarországra, ahol aztán zsidózni kezdett, és általában véve mélymagyar lett, addig tehát soha nem románozott), megértette, mondom, hogy vagy együtt él a románokkal, és akkor kíváncsi lesz rájuk és megérti őket, vagy mehet, amerre lát. A felismerés nem is annyira felismerés volt, mint egy agylágy benövése, ez azonban nem változtat a lényegen: megértette, hogy ki kell költöznie a feszültségből.
Nem volt könnyű, most sem könnyű, hiszen ahogy borotválkozás közben felismeri az arcán a nagyapjáét, ugyanúgy olykor felborul benne a düh a mai napig; valahogy mégis sikerült és sikerül. És amikor ezt belátta és úgy hitte, elrendezte magában, akkor kellett olyanokkal találkoznia, akik egy másik tragédiát viszont nem voltak és nem hajlandók elfelejteni, miközben neki azt tanácsolták, feledje el azt, ami a nagyszüleivel történt. Ezek a "liberálisok" a magyar liberalizmus rosszabbik hagyománya szerint meg is rótták őt azért, hogy nem mindig gondolkodik vonalasan és elvhűen. Legyinteni mindig nagyon tudtak ezek az emberek (és nemcsak kézzel lehet legyinteni): magyar egyetem?! ugyan már, kisebbségi jogok?!, nahát, micsoda gondolatok, a románság nacionalizmusa?!, ne tréfáljunk. Minden olyan egyszerű volt, problémátlan, és érthetetlen, hogy egyesek még ezen bírnak problémázni.
Ez a fiatalember azt reméli, megértette, miben különbözik a zsidóság tragédiája minden más tragédiától. Ő úgy érti, azért, mert Európa közepén, demokratikus körülmények között a zsidókat kiszavazták a társadalomból, aztán koncentrációs táborba küldték őket. Ez azonban nem azt jelenti, hogy bizonyos helyzeteket ne lehetne és ne kellene megfeszültségteleníteni (vagy tán el, esetleg ki lenne a megfelelő igekötő?), nem azt jelenti, hogy egy túlélő leszármazottja nem mondhatja egy konkrét helyzetben, vannak fontosabb dolgok is, mint egy emlékmű körüli hercehurca, mindez haszontalan és káros kétosztatúsághoz vezet stb.
Magyarországon bizonyos körökben régóta érződik a hisztéria: nehogy X-et dicsérd, te nem gondolhatod komolyan, hogy Y is ember. Most az egyik kör másodszor szerzi meg a hatalmat, és számomra is kínos, provinciális, akár diktatórikus agresszivitással és seggnyalatási vággyal gyakorolja. Azt is értem, hogy ez az attitűd valósággal belehajszol az ellenreakciókba. De napról napra úgy élek, hogy a "románoknak" ezt és ezt kell elmagyaráznom, a "magyaroknak" meg amazt, és mindegyik "félnek" próbálom kifejteni, miért lenne jó, ha nem azonosulnának olyan könnyen saját magukkal. Bizonyos szemekben áruló lettem, más szemekben ellenség vagyok, de csinálom, és hiszek benne. Kálmán Olga bizonyára nekem rontana."
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.
És miért nem?
És miért nem?
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A hajdani Borsos utcából lett Thököly utca legújabb nevét – strada Traian – látva elmosolyodott. Valami azt súgta, lesz itt még látnivaló.
A hajdani Borsos utcából lett Thököly utca legújabb nevét – strada Traian – látva elmosolyodott. Valami azt súgta, lesz itt még látnivaló.
Vajon olvassa-e még valaki annak az embernek a történeteit, aki elsőként hozta közelebb nekünk, magyaroknak a brazíliai őserdők életét?
Vajon olvassa-e még valaki annak az embernek a történeteit, aki elsőként hozta közelebb nekünk, magyaroknak a brazíliai őserdők életét?
Az utasok 86 százaléka nem ajánlaná az állami vasúttal utazást a legújabb felmérés szerint, a probléma azonban messzire mutat.
Az utasok 86 százaléka nem ajánlaná az állami vasúttal utazást a legújabb felmérés szerint, a probléma azonban messzire mutat.
Ha sem a tanárnak, sem a rendőrnek nincs joga átvizsgálni a szabálytalankodó diákot, akkor minek tanuljon a diák?
Ha sem a tanárnak, sem a rendőrnek nincs joga átvizsgálni a szabálytalankodó diákot, akkor minek tanuljon a diák?
Képzeljük el, megy Grindeanu tárgyalni Bolojannal és Kelemennel, de a bokorból előugrik egy medve, ő meg kint reked. Nem lesz kormány!
Képzeljük el, megy Grindeanu tárgyalni Bolojannal és Kelemennel, de a bokorból előugrik egy medve, ő meg kint reked. Nem lesz kormány!
Érdemes-e mindenhol durván nyírni a füvet a városban? Kiváltható-e egy öreg fa tíz újonnan ültetett fával? Az urbánus zöldterületek mint hűtőberendezések kicsit másképp élnek a vezetőség fejében, mint a lakosság tapasztalataiban.

És lett fogaknak nagy csikorgatása. Pedig hogy egy nap meg fog jelenni, ebben csak valami buroklakó kételkedhetett. A lényeges kérdés: hogyan használja, aki használja. Esetleg: miért.
És lett fogaknak nagy csikorgatása. Pedig hogy egy nap meg fog jelenni, ebben csak valami buroklakó kételkedhetett. A lényeges kérdés: hogyan használja, aki használja. Esetleg: miért.
Mi, még hatalomban levő, fél lábbal predigitális ősemberek hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy úgy lesz, ahogy most gondoljuk. Pedig… És jó lesz az úgy, higgyék el.