// 2026. október 12., hétfő // Miksa
Demény Péter Demény Péter

Két ember találkozik

// HIRDETÉS

Ahogy telt-múlt az idő, az a fiatalember megértette, megértette, mondom, hogy vagy együtt él a románokkal, és akkor kíváncsi lesz rájuk és megérti őket, vagy mehet, amerre lát.

(Külön)Vélemény

Szerző: Demény Péter
2014. április 22., 12:52

„

Ahogy telt-múlt az idő, az a fiatalember megértette (bizonyára az is közrejátszott ebben a felismerésben, hogy magyar—román szakot végzett az egyetemen, meg az is, hogy édesapja, a Küküllő menti székely fiú, Petrozsényben telepedett le első feleségével, és kilencvenakárhányig, amikor végre megszűnt a diktatúra, és kimehetett Magyarországra, ahol aztán zsidózni kezdett, és általában véve mélymagyar lett, addig tehát soha nem románozott), megértette, mondom, hogy vagy együtt él a románokkal, és akkor kíváncsi lesz rájuk és megérti őket, vagy mehet, amerre lát. A felismerés nem is annyira felismerés volt, mint egy agylágy benövése, ez azonban nem változtat a lényegen: megértette, hogy ki kell költöznie a feszültségből.

Nem volt könnyű, most sem könnyű, hiszen ahogy borotválkozás közben felismeri az arcán a nagyapjáét, ugyanúgy olykor felborul benne a düh a mai napig; valahogy mégis sikerült és sikerül. És amikor ezt belátta és úgy hitte, elrendezte magában, akkor kellett olyanokkal találkoznia, akik egy másik tragédiát viszont nem voltak és nem hajlandók elfelejteni, miközben neki azt tanácsolták, feledje el azt, ami a nagyszüleivel történt. Ezek a "liberálisok" a magyar liberalizmus rosszabbik hagyománya szerint meg is rótták őt azért, hogy nem mindig gondolkodik vonalasan és elvhűen. Legyinteni mindig nagyon tudtak ezek az emberek (és nemcsak kézzel lehet legyinteni): magyar egyetem?! ugyan már, kisebbségi jogok?!, nahát, micsoda gondolatok, a románság nacionalizmusa?!, ne tréfáljunk. Minden olyan egyszerű volt, problémátlan, és érthetetlen, hogy egyesek még ezen bírnak problémázni.

Ez a fiatalember azt reméli, megértette, miben különbözik a zsidóság tragédiája minden más tragédiától. Ő úgy érti, azért, mert Európa közepén, demokratikus körülmények között a zsidókat kiszavazták a társadalomból, aztán koncentrációs táborba küldték őket. Ez azonban nem azt jelenti, hogy bizonyos helyzeteket ne lehetne és ne kellene megfeszültségteleníteni (vagy tán el, esetleg ki lenne a megfelelő igekötő?), nem azt jelenti, hogy egy túlélő leszármazottja nem mondhatja egy konkrét helyzetben, vannak fontosabb dolgok is, mint egy emlékmű körüli hercehurca, mindez haszontalan és káros kétosztatúsághoz vezet stb. 

Magyarországon bizonyos körökben régóta érződik a hisztéria: nehogy X-et dicsérd, te nem gondolhatod komolyan, hogy Y is ember. Most az egyik kör másodszor szerzi meg a hatalmat, és számomra is kínos, provinciális, akár diktatórikus agresszivitással és seggnyalatási vággyal gyakorolja. Azt is értem, hogy ez az attitűd valósággal belehajszol az ellenreakciókba. De napról napra úgy élek, hogy a "románoknak" ezt és ezt kell elmagyaráznom, a "magyaroknak" meg amazt, és mindegyik "félnek" próbálom kifejteni, miért lenne jó, ha nem azonosulnának olyan könnyen saját magukkal. Bizonyos szemekben áruló lettem, más szemekben ellenség vagyok, de csinálom, és hiszek benne. Kálmán Olga bizonyára nekem rontana."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába
Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Krónika

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről
Székelyhon

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről

Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.