Az orvosokat sem a vonatkozó törvény, sem a szerződés, sem a miniszteri rendelet nem biztosítja arról, hogy az ellenőrző szervek nem fogják-e egy-két év múlva rajtuk behajtani a kártya nélküli betegek ellátására felírt költséges kezelések összegét.
„Ha simán működik a rendszer, és nincsenek hosszas fennakadások egy-egy visszautasított kártya miatt, akkor is órákkal nyúlik meg a rendelési és a várakozási idő beteg és orvos bosszúságára. Pedig 184 millió eurótól, amit elnyelt a központi betegnyilvántartási és a kártyás rendszer bevezetése, úgy kellene peregjen a játék, mint szenvedélyes játékosok ujjai között a lapok. Ezzel szemben a kilátások a jövőre nézve sem kecsegtetőek, a rendszert kidolgozó és telepítő konzorcium körül ugyanis fekete fellegek tornyosulnak.
A Siveco fővállalkozónál a Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálódik, alvállalkozói, a HT Romania és partnere, a Novensys, amely a kártyák érvényesítését szolgáló programot telepítette és annak az utólagos felügyeletét kellene ellássa, csődbe jutott, s 250 alkalmazott helyett már csak tízen dolgoztak az első napok fejetlenségében. Hamisítatlan mioritikus történet, amelynek szarvashibáira az egészségügy hangadói azonnal megtalálták a megoldást.
Egy miniszteri és biztosítási pénztári határozatban arra kötelezik a családorvosokat, hogy érvényesített egészségbiztosítási kártya nélkül is lássák el a biztosítottakat, holott a rendszer éppen az alapellátásban dolgozó szakemberek ellenőrzésére jött létre. Az egészségbiztosítási pénztárral kötött szerződésben, hogy kártya nélkül nem látják el a hozzájuk fordulókat. Most a kártya nélkül jelentkező páciensek esetében az országos adatbázisban tájékozódhatnak, hogy ki jogosult a kártyára és ki nem. De az orvosokat sem a vonatkozó törvény, sem a szerződés, sem a miniszteri rendelet nem biztosítja arról, hogy az ellenőrző szervek nem fogják-e egy-két év múlva rajtuk behajtani a kártya nélküli betegek ellátására felírt költséges kezelések összegét. A DNA ugyanis lesben áll, s bármikor lecsaphat a hamisításra »kötelezett« játékosokra."
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…

Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.