// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra
Bálint Eszter Bálint Eszter

Jó tanácsok

// HIRDETÉS

Kampány lévén viszont a kormány lépéskényszerbe került. Egyre biztosabb azonban, hogy öngólt lőtt.

(Külön)Vélemény

Szerző: Bálint Eszter
2014. szeptember 29., 07:46

„Annyira nem működött idén a történet, hogy a héten esedékes büdzsékiigazításkor 4 milliárd lejt vonnak el az uniós projektek finanszírozására szánt keretből. Ha pedig a nagy projektek dugába dőltek, legalább van miből kampányalamizsnát biztosítani – dörzsölhették össze megelégedéssel a tenyerüket a kormánytagok, s rögtön több mint egymilliárd lejjel dobták meg a helyi önkormányzatokat. Hogy el ne felejtsék, kire kell szavazni és szavaztatni.

A harmadik jó tanács teljesítésével eközben sehogy sem állnak. A büdzsékiigazítás tervéből is kiderül az, amire a szakértők rég rávilágítottak, hiába az új adók, a tervezettnél lényegesen kevesebb folyik be az adókból és illetékekből. Ráadásként meg kell ugyanakkor említenünk, hogy az ország hitelezői egyáltalán nem támogatták a tb-csökkentést.

Kampány lévén viszont a kormány lépéskényszerbe került. Egyre biztosabb azonban, hogy öngólt lőtt. A külföldi befektetők máris jelezték, egyelőre semmit nem lépnek, mert nem hisznek abban, hogy az intézkedés hosszú távon megmaradna. Ha megmarad, akkor viszont új adóktól tartanak. És nem hiába. Ennyire kiszámítható a mindenkori román kormány. Kampányban ad, aztán visszavesz.

Vagyis csak viszszavenne, hiszen az idei új adók sem hozták meg a hozzájuk fűzött reményeket, az üzleti szféra nem táncolt úgy, ahogy Pontáék szerették volna. Ilyen körülmények között a jövő egyre kiszámíthatatlanabb. Az utolsó negyedévi technikai recesszió viszont máris borítékolható, és lehet, hogy ebben az ütemben az államcsőd sincs messze."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trianonban vált magyar állammá a román állam
Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro
A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda

A román állam esete a politikai pornóval

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda

A román állam esete a politikai pornóval

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Patkányság országa
2026. április 20., hétfő

Patkányság országa

Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.