// 2026. július 4., szombat // Ulrik
Szeghalmi Örs Szeghalmi Örs

Isteni!

// HIRDETÉS

Szóval hosszú évtizedek után végre csökken az egyházba vetett bizalom. Hála istennek!

(Külön)Vélemény

Szerző: Szeghalmi Örs
2014. december 12., 09:26

„Pofont is majdnem kaptam már, amikor azt fejtegettem egy helyen, hogy az ortodoxia is nagyban hozzájárul ennek az országnak a visszahúzásához. Pedig amúgy értelmiségiekkel vitatkoztam. (Igaz, hogy a pofozkodni akaró másodállásban alkoholista is volt, de na.) Végül a verés elmaradt. Igaz, a tisztán látás is. Na persze azt is értem: kényesebb a téma, ha én, magyar akarom ezt elmagyarázni néhány románnak (mondjuk volt, aki egyetértett velem közülük is). Ám aki annyira sem képes, hogy ezeken a valójában téves és ide nem tartozó konotációkon túl is lásson, és magára a konkrét témára összpontosítson, annak végülis butaság eleve magyarázni. Én vagyok a hülye.

No, de attól még tény, hogy az ortodoxia is nagyban hozzájárul ennek az országnak a visszahúzásához. Egyrészt ugye főleg azzal, ahogyan még most sem nőtt ki a kommunista békepapi szolgaságból. Ahogy együttműködik a mindenkori politikai hatalommal kiszolgálja a mindenkori politikai hatalmat, szimbiózisban is él vele, belőle gazdagszik, és közben segít megvezetni a híveit. Ahogy a politikai hatalomhoz hasonlóan megtűri magában, a saját struktúráiban is a korrupciót, a hazugságot, a képmutatást. Mindemellett az, amilyen hatalmas és szerteágazó, sok ízében még belülről is ellenőrizhetetlen és ellenőrizetlen is, ahogy simán megfér a kereszténységgel együtt a mindenféle pogány praktikák gyakorlása is. Ahogy az egyház istentelenkedik. Ahogy butaságban és kihasználtságban tartja a báránykáit, és használja őket.

Eddig úgy nagyjából »rendben is van«, egyre több román és a legtöbb magyar is egyet ért ezekkel, sőt, a magyarok még kacsintanak, hátba is veregetnek bárkit, aki ilyeneket mond ki. Az ortodoxokról. Na, de nem, nem állunk meg itt. Hiszen nézzünk csak körül a saját házunk táján is. Vegyük csak a két legnagyobbat, ezek a legérthetőbb példák. Szóval, drága református és katolikus olvasók! Nem rémlik semmi, közelebbről? Ahogyan »a mi« egyházaink ugyanígy számtalan helyen és esetben ugyanígy kiszolgálják »a mi« pártunkat. Ahogy az RMDSZ és katolikus, valamint az RMDSZ és a református egyház a zsarolás, behódolás, kiszolgálás, kiszolgáltatottság látható és összettett kapcsolatrendszerében él. Ahogy a politikum itt sem annyira segíti, mint inkább használja, és néha jutalmazza az egyházat. Ahogy beférkőzött oda, és csak akkor tesz érte, ha az egyház is szolgálja őt. Csak akkor segít restitúciós ügyekben, ha cserében az egyház behódol neki. És ahogyan egyes politikusok már egyenesen a templomban is szövegelnek, kampányok során, és nem szakad le a mennyzet. Amit vélhetően amúgyis valami haver cégével, vagy pedig valamelyik politikus által ajánlottal erősíttettek meg. Meg ahogyan az egyház hátrébb lép, amikor kérik, és átadja a terepet, a hívek tömegét a politikumnak, manipulálás végett.

És ugyan, hol van már az, amikor az egyház a megmaradás, sőt, az ellenállás bástyája volt? A múltba veszett. A kommunizmus bukásával ennek is vége. Immár ugyanis nem az a rezsim van, amelynek ellenállnak, hanem az új hatalmi berendezkedéssel visszaélve a politikum épphogy beszivárgott az egyházakba is (ahogy az oktatásba, a civil szervezetekbe, mindenbe), és halálos ölelésben tartja, nem ereszti. A saját érdekében használja. (...)

Na és most jön a nagy hír. Most először úgy tűnik, immár az egyházak esetében is érezhető a bizalmi erózió. Ma láttam ugyanis azt a felmérést, amelyet az INSCOP intézet készített, és amely szerint nagy nehezen végre trenddé látszik összeállni, hogy csökken az egyházba vetett bizalom Romániában. (Ami jelen esetben főleg az ortodoxot jelenti, de azért nem csak.) A Szociális jellegű intézmények elnevezésű (hm, azért ez is megérne egy misét) kategóriában még mindig első ugyan az egyház, de folyamatosan csökken népszerűsége. Például májusban 63 százalék volt, júliusban 62, most 60. Persze ez még nagyon kis csökkenés. De amekkora erővel bír ez a gólem, és amióta tartja magát, ahhoz mérten már ez is valami.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak
Krónika

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak

Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen
Főtér

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro
Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában
2026. június 22., hétfő

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában
2026. június 22., hétfő

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány
2026. június 17., szerda

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány
2026. június 17., szerda

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

Egyes állatok egyenlőbbek?
2026. június 11., csütörtök

Egyes állatok egyenlőbbek?

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...