// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz
Szántai János Szántai János

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

// HIRDETÉS

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

(Külön)Vélemény

Szerző: Szántai János
2025. július 08., 17:27

Borítékolni lehetett. A tavalyi tragédia után csak idő kérdése volt, hogy ismét megtörténjen. Hogy mi történt tavaly? (És innen előre elnézést kérek a használt nyelvezetért, okkal teszem és alább kiderül, miért használom.)

Tehát, mi is történt tavaly? Á, semmi, csak két kretén humanoid agresszíven megtámadta az erdőt (a barmok, ahelyett, hogy például örökbe fogadnának egy facsemetét és szelfiznének vele az Instán, szmájli sok szívecskével). Régebben azt mondták volna erre a tevékenységre, hogy kirándulni indultak, de hát változtak az idők, ma már ez a Természet felsőbbrendű gyarmatosítása! Na szóval,

a két humanoid hülye nagyban kolonializálta a közismert túraösvényt, mikor váratlanul rábukkantak egy merengő macira.

Na, több se kellett a kreténeknek, drága túrabakancsaikkal rárúgták az ajtót az erdő szabad, szuverén, egyenlő lakójára és csúnyán stresszelni kezdték, például azzal, hogy kiáltoztak. Mire a maci úgy megijedt, hogy az arca elé kapta a mancsait, na és (egyáltalán nem sajnálatos módon, rohadjatok meg, kolonialista gecik!) az egyik mancsa véletlenül (hát hogy is bántana bárkit is egy bucimaci, ugye) nekiütközött az agresszív módon ugráló leányba. És ha már így történt, hát tehet a maci arról, hogy a leány gyakorlatilag odaragadt a mancsához? Persze, hogy nem tehet. És amikor megpróbált elmenekülni a gonosz kolonialisták elől, hát, magával rántotta a leányt. Aztán meg be egy rohadt nagy szakadékba. Hogy a rohadék szétlapult. Na ja, a kreténje, miért ment oda?

// HIRDETÉS
A szikár tények kicsit mást mutatnak:

egy fiatal pár túrázni indult a Bucsecs hegységbe. Az egyik legforgalmasabb ösvényen találkoztak egy medvével. A pár menekülőre fogta, a medve elkapta a lányt és sajnálatos módon megölte. (Akit érdekel, itt írtam az esettel kapcsolatban.)

És akkor (akárcsak most) megérkeztek az entellók, szakértők, embergyűlölők, természetlájkolók és elkezdődött az internetes hiszti: mit miért csinált szarul a leány, a hatóság, az EMBER. Az egyik kifogás, de tényleg, az volt, hogy

minek mentek oda, ha nem tudják, hogyan kell viselkedni egy medvével való vakrandin.

Bocs, entellokosok, Romániában nem 18 millió Rambo él. De azért mondok egy másik példát is. 2025 márciusának végén a predeáli hegyimentők főnöke (aki viszont egy Rambo, a leányhoz képest akár kettő is), épp hazatérőben volt, ráadásul a kutyája kíséretében. Na és egyszer csak ott termett a maci. Tehát, a településen, nem a hegyoldalban. A hegyimentők főnöke szaki. Pontosan tudja, mit kell tenni, amikor váratlanul ott terem a maci. Nem ordít gyarmatosítón, nem menekül felsőbbrendűen pöffeszkedve, hanem óvatosan, tapasztaltan kezeli a helyzetet. Elvileg. Ez esetben sajnos nem jött össze a dolog:

az arrogáns hazatérő szintén beleakadt a drága maci körmöcskéibe, aztán alig lehetett onnan lehámozni.

Az ember április közepéig kómában volt, most már tud kicsit mozogni, beszélni még nem, de az orvosok szerint jó úton vánszorog a gyógyulás felé. Szegény maci!

És ezzel megérkeztünk a legújabb tragédiához: Románia közútjainak gyöngyszeme, a transzfogarasin az utóbbi években maciplaccá vált. A kedves kis és nagy

Vackorok, Balambérok, Maci Lacik és egyéb Cukimukik úgy grasszálnak az út mentén, mintha medvejogi tüntetésen lennének.

Persze, az eleve szar dolog, hogy ott van egy út. Az imperialista ember lám, leigázta a Természetet. Mert ha van út, akkor özönlenek a gépkocsik. Büdösek és tele vannak gyarmatosító emberekkel. Akik etetik a tüntető macikat. Pedig tilos lenne, tudják. Hadd vessek közbe itt egy apró hasonlatot: a cigarettás dobozokon is irtó kemény figyelmeztető feliratok vannak. Meg kurva drága is. Erre mit csinál a kretén ember? Leszarja. Megveszi a cigarettát! Pedig ott van a dobozon, hogy: A dohányzás halált okozhat! Na és ha ez így van, akkor

miért ne szarná le magasról az arrogáns kétlábú a transzfogarasi út mentén levő figyelmeztető táblákat,

hogy hahó, ne etesd a medvéket, a medve nem játék satöbbi?

Pont így leszart mindent az az olasz kretén, aki a hülye kapitalista országából idejött, a mioritikus Természet lágy ölét kettéhasító transzfogarasi útra, végigszennyezte a hegyeket az arrogáns kapitalista motorbiciklijével, aztán amikor

találkozott egy háromgyermekes anyával (nem barnamedve, nem Ursus arctos, még csak nem is maci, lófaszt, mama, ANYA, érted?),

azt hitte, megsértheti az intim zónáját, mert az ANYA csak egy állat, míg ő a teremtés humanoid hím koronája. Nos, rosszul hitte. Mert a HŐS ANYA kész volt az élete árán is megvédeni a három icipici babácskáját. Persze, úgy alakult, hogy az arrogáns olasz kapitalista köcsög élete árán védekezett a HŐSANYU. Magyarán: kinyírta a humanoidot, aztán elhúzott a francba, purdéstól.

S akkor: azért használtam fennebb a valóban csúnya, sok esetben megalázó, néha gyomorforgató nyelvezetet, mert

illusztrálni szerettem volna mindazt az abszurd gyűlöletet, amely múlt csütörtök óta ömlik egy medve által megölt ember emléke köré.

És megpróbáljam megmutatni, mennyire borzalmas dolog így hozzáállni egy ilyen (bármilyen) tragédiához. Nem muszáj egyetérteni a helyzettel. Lehet úgy gondolni, hogy az ember benyomult a medvék élőhelyére, ezért gyakrabban találkozni velük, mint régebben. Lehet azt mondani, hogy

a kormányzat medvekilövési intézkedése fölösleges volt. Nem mellesleg: nagyon úgy tűnik.

Mindegy, hogy azért-e, mert a kilövések leple alatt hatalmas medvékre vadászgattak trófeavadászok, vagy sem. Lehet azt is mondani, hogy az illetékes hatóságok nem tették a dolgukat a transzfogarasi úton: nem voltak jelen, nem büntettek eleget, nem végezték komolyan a felvilágosító munkát. Kétségtelen, hogy ez is benne van.

Azt nem lehet mondani, hogy a megölt olasz megérdemelte a halált.

Innen minden ítélkező, legyen ő bármekkora entelló, fényezze magát bármennyi és bármekkora konferencia-turisztikai eredménnyel, egy végtelenül cinikus és erkölcstelen ember, nem több.

Ha már itt tartunk: kedves szakértők, nem a közösségi hálókon kellene szertespriccelni a mentálorgazmikus gondolatsugaraitokat. Hanem például addig ostromolni az illetékes kormányzati, minisztériumi, egyéb szervek falait, amíg átmegy a tudás és… figyelem, alkalmaztatik is! Mert bocsánat, nem nagyon látszik az igyekezetetek. És persze,

könnyű a neten mindent a politikusokra, a rendszerre kenni. Nem, a szar a tietek is, kedves szakértők!

Ismét felteszem a kérdést: hogy a francba van az, hogy egy olyan országban, ahol a szakértőileg (!) meghatározott medveállomány duplája él, az állat védettnek minősül? Hát hahó, lassan Bukarest utcáin is ott fognak tüntetni a drága macik! Kolozsváron már itt vannak. Még nem költöztek be a központba, de a város környéki erdőkben fel-felbukkannak.

Ismétlem, idő kérdése, és megint ölni fog egy medve. És megint. Bocs, ez az előre vetíthető jövő.

(Tudják, mint a Colectiv. Ott is előre lehetett vetíteni, naná, de mégis be kellett következnie, hogy valami változzon.) Hány embert fog még megölni a medve (mindegy, miért), amíg valaki azt mondja, eddig és ne tovább?

Mert a megoldás elég egyszerű és elég kézenfekvő. Ugye, a számok arról beszélnek, hogy kábé 12 ezer medve él ma Romániában. Fasza. Az állomány ideális száma olyan 6000 lenne. A fele. És akkor: a hírek szerint megpróbálták exportálni a medvéket. Például olyan országokba, ahol már kihalt. (Pedig ott hogy vigyáztak rájuk, hej! Azért is haltak ki, gondolom.) De

láss csodát: az állatfétises európai országoknak nem kellenek a drága macikák.

Oké, mondjuk azt, hogy rosszul csinálták az illetékesek. Folyamodjanak még egyszer. Verjék az asztalt Brüsszelben, kérjenek kötelező medveelosztási kvótát. Ha már menekült-elosztási kvóta van, miért ne lenne medvekvóta is?

Na és ha a román hatóságok végigcsalinkázták a bürokrácia összes lehetséges labirintusát, akkor két adóemelés közt (mert ja, nehéz időket élünk itt, a mioritikus hazában) rendeljék el a rossz, de hatékony megoldást:

hatezer medvét küldjenek ügyesen a másvilágra.

Vagyis nem évi négyszázat. Az összest, ami az ideális számon felül van. Legyen belőlük finom szalámi, a bőrükből dísz, a karmaikból ékszer s ki tudja mi még. És amikor kábé hatezer medve marad majd a mioritikus hazában, na AKKOR lehet minden szép és okos és tudós és entelló módszert bevetni.

Bár az is lehet, hogy akkor már nem lesz szükség az egész csodálatos csomagra, csak becsületes vadgazdálkodásra. Mert a dolog magától megoldódik. A medvék szépen visszamennek az erdőbe. Amit még nem vágtak ki. Mert ja, az erdőre azért vigyázni kellene. Bár, ha belegondolok, a farkas meg a hiúz fölül is kivágták az erdőt, aztán ők még se grasszálnak a kertvárosokban. Lehet, ők kevésbé emberbarátok, mint a medvék. Viszont az is igaz, hogy nem ölnek embert.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

// még több főtér.ro
A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS