Ha visszaélések történnek a közpénzzel, ha korrupciós bűncselekményt követnek el, az éppen olyan, mintha az adófizető polgár becsületes munkájáért járó jól megérdemelt fizetséget lopnák el tőle.
„Ami talán a legfájóbb: sehol semmi nyoma a felháborodásnak, semmiféle ellenvetés, tiltakozás. Hallgatnak a szakszervezetek – igaz, hitelét vesztette a mozgalom egésze, miután vezetői vagy beálltak politizálni, vagy maguk is korrupciós botrányba keveredtek, alig emelik fel szavukat a szakmai szervezetek, a civil társadalom mélyen hallgat – legutóbb a verespataki beruházás elleni tiltakozáshullám során adta némi jelét létezésének, a hétköznapok gondjaiba belefáradt lakosság pedig rezignáltan veszi tudomásul a történéseket.
Pedig talán csak annyi kellene, hogy mindenkiben tudatosuljon: a közpénz az ő pénze is. Az állam nem valamiféle feneketlen zsákból gazdálkodik, hanem abból, amit az ő zsebéből kivesz. Ha rosszul teszi, azonnal visszahat az adófizető polgár életminőségére: kevesebb jut egészségügyi ellátásra, oktatásra, kevesebb utat építenek. Ha pedig visszaélések történnek a közpénzzel, ha korrupciós bűncselekményt követnek el, az bizony éppen olyan, mintha az adófizető polgár becsületes munkájáért járó jól megérdemelt fizetséget lopnák el tőle.
És nem igaz, hogy változtatni nem lehet, elég csak a szomszédos államokra vetnünk egy pillantást: Bulgáriában nem is olyan régen kormányt buktattak azért, mert emelni akarták az energiaárakat, Magyarországon pedig demokratikus választások során úgy megleckéztették az országot és lakosságát eladósító, a közpénzeket felelőtlenül kezelő, a polgárok érdekeit semmibe vevő baloldali pártokat, hogy azóta sem tértek magukhoz."
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Az elit megmondóember általában valamit számonkér, ami nincs ott, de szerinte ott kellene lennie, mégpedig most azonnal.

Túl nagy kockázat nélkül ki lehet jelenteni: a magyar közösség szempontjából bizonyos értelemben minden román pártnak van egy AUR-arca. Az ördög viszont, mit mindig, a részletekben bujkál.

MTV: élt 44 évet. Mit adott az ikonikus zenei tévécsatorna a hazai nézőknek – egy generációnak?

Akkor kezdődött, amikor 2059-ben felrobbant a vásárhelyi vegyipari platform. Egy katalizátoregység karbantartásánál berobbant egy tartálycsarnok, és onnan megmagyarázhatatlan irányba fordultak az események.

„Mi, erdélyiek, zömében a valóság talaján állunk” – vallotta az aradi edzőlegenda, akivel csúcsra jutott a román klubfoci.

És abban aligha lesz köszönet.
És abban aligha lesz köszönet.
Pál apostol annak idején leírta, hogy ahol van törvény, ott aztán van bűn is. Na de ha a törvényt nem tartják be, akkor a bűn nem is bűn. Csók, mindenki kapja be, lehet tolni a gyűlöletbeszédet.

Romániában azóta sincs súlyos égési sérültekkel foglalkozó kórház. Gyász van, a túlélők pedig megpróbálták feldolgozni a társadalommal karöltve az ország 1989-es forradalom óta legtöbb halálos áldozatot követelő civil katasztrófáját.