Fel lehetünk készülve: a román államhatalom ezúttal is megpróbálja majd bagatellizálni, elhallgatni az eseményt. Meg kell tehát találnunk az ellenszert az elhallgatás, hazudozás szekus módszereire – és ehhez a tömeges részvétel mellett erőteljes külföldi médiaérdeklődés, határozott anyaországi kiállás, nemzetközi szövetségeseink támogatása is szükséges.
„Újabb nagyszabású autonómiatüntetésre hív a Székely Nemzeti Tanács, március 10-én, a Székely Szabadság Napján ismét Marosvásárhelyen nyomatékosíthatjuk önrendelkezés iránti igényünket. A tavalyi, sokak számításait messze felülmúló részvétel mellett lezajlott akció, majd a székelyek nagy menetelése immár egyszer s mindenkorra egyértelművé tette, hogy az autonómia közösségi támogatottsága igen erős, olyan társadalmi igény, amelyet egyetlen magyar párt sem kerülhet meg.
Mindez azért is fontos, mert egy évvel korábban még nem minden magyar szervezet hozzáállása volt pozitív. Az EMNP és az MPP kezdetektől támogatta az SZNT kezdeményezését, de az RMDSZ viszonyulása nem volt teljesen egyértelmű: ugyan nem ment szembe az akcióval, de központi vezetése távol maradt, csak a székelyföldi szervezetek vettek részt a mozgósításban és az eseményen. Ennek ellenére is 30 ezerre becsülhető a tavalyi megmozdulás résztvevőinek száma, és ez már elég volt ahhoz, hogy a következő tömeges demonstrációt, az október 27-i nagy menetelést immár az RMDSZ is teljes mellszélességgel támogassa. Idén tehát remélhetőleg még csak fel sem merül a kérdés, hogy a magyar pártok aktívan részt vesznek-e a szervezésben – a belső vitákra szánt energiákat így a mozgósításra és az ügy nemzetközi népszerűsítésére lehet fordítani.
Annál is inkább, mert arra fel lehetünk készülve: a román államhatalom ezúttal is megpróbálja majd bagatellizálni, elhallgatni az eseményt. Meg kell tehát találnunk az ellenszert az elhallgatás, hazudozás szekus módszereire – és ehhez a tömeges részvétel mellett erőteljes külföldi médiaérdeklődés, határozott anyaországi kiállás, nemzetközi szövetségeseink támogatása is szükséges.
A kormány jogállamiságot veszélybe sodró intézkedései, az igazságszolgáltatás fölötti ellenőrzés megszerzéséért indított küzdelem miatt egyre több európai ország és Amerika is fokozott figyelemmel követi a romániai fejleményeket – ha ezt az aggodalmat javunkra tudjuk fordítani, ha világosan el tudjuk magyarázni a bennünket ért jogsérelmeket, akkor sikerrel járhatunk, és Bukarest nem teheti meg többé, hogy semmibe veszi beadványainkat, követeléseinket."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.