Hí a haza?

„Vajon a mai magyar ember képes lenne-e ekkora árat fizetni hazája szabadságáért? Tudjuk-e tartani olyan büszkén a piros–fehér–zöld lobogót, mint tették akkor régen a 48-as őseink? Ott van még a tudatunkban, hogy csak azok a nemzetek lehetnek gazdaságilag is erősek, amelyeknek a műveltsége is magas, és lemaradnak azok, akik a kultúrát mellékesnek, sőt egyenesen felesleges pénzkidobásnak tartják. Ez nem politikai kérdés, ez a magyar kultúra létének kérdése, amely a magyar megmaradást szolgálja. A kultúránk és keresztény vallásunk eredményezte azt, hogy több mint ezer éve élünk itt a Kárpát-medencében, és itt szeretnénk élni a következő ezer évben is. Petőfi, Jókai és Vasvári töretlen hite útmutatást kell hogy adjon a mai ember számára. Azt a mindent elsöprő tüzet kell fellobbantani és bízni, hinni kell, ahogyan azt ők tették.

A magyarság erejére és összetartására van ma szükség. A történelem folyamán kapott pofonok rámutattak arra, hogy mindig vereséget szenvedtünk, amikor széthúzó nemzetromboló politikát folytattunk. Nemzeti egységünkben rejlett, és rejlik ma is az erőnk.

A tét ma is nemzetünk fennmaradása, csak egy kicsit más formában. Mint a szabadságharcban akkor, ma is e harcot nekünk, magyaroknak kell megvívnunk. A honfoglalástól napjainkig rajtunk soha senki nem segített, mindig magunkra voltunk utalva és hagyatva, az eredményekért keményen meg kellett harcolnunk, és mindig mindenért magasabb árat fizettünk, mint a körülöttünk élő népek.

A magunk számára sem lehet bizonyára haszontalan ilyen alkalmakkor, ha magunkba tekintve kérdőre fordítjuk a Nemzeti dal erkölcsi felhívását, és megkérdezzük önmagunktól: Hí a haza? Hiszen fontos önvizsgálatot tartania kinek-kinek, hogy mennyire érzi legbelül hívó szavát a hazának. Mert törékeny a szabadság, amely szabad emberek és haza nélkül elvész."