Hol marad vajon a hivatás tisztasága, ha a gyógyító, aki törvény szerint nem kaphat hálapénzt, azt mondja, hogy így nem fog tudni gyógyítani, hogy emiatt összeomlik az egész egészségügyi rendszer, és hogy romlik a szakma becsülete?
„Arról senkit sem kell meggyõzni, hogy a gyógyítói hivatás életbevágóan lényeges, aminthogy az is évtizedek óta nyilvánvaló, hogy az orvosok munkáját távolról sem méltányolja megfelelõképpen a rendszer. Így jogosan nehezményezi az orvos, hogy – tegyük hozzá: akárcsak a tanárnak vagy más közalkalmazottnak – kevés a fizetése, viszont az is kétségtelen, hogy a csúszópénz elfogadása – azontúl, hogy törvénytelen – morálisan is kifogásolható.
Ha a páciens – akirõl nem szabad elfelejteni, hogy fizeti az egészségügyi biztosítást – a rendszer polipkarjai közé kerül, fizikailag és lelkileg is teljes mértékben ki lesz szolgáltatva orvosainak. De ezenkívül anyagilag is legyen a lekötelezettjük? Ördögi kör, hogy a korrupcióval átitatott romániai társadalomban magától értetõdõen csúszópénz jár a hivatalnoknak, rendõrnek, kapusnak, nem beszélve az asszisztensrõl, ápolóról és persze az orvosról.
A törvény szerint viszont a tanár, a rendõr, a közigazgatási alkalmazott nem fogadhat el hálapénzt, az orvosok pedig háborognak, hogy nekik márpedig járna. Miért lennének éppen a hippokratészi esküt letett, felkent gyógyítók kivételezettek? »Minden erõmmel arra törekszem, hogy megõrizzem az orvosi hivatás tisztaságát« – szól a Krisztus elõtti negyedik században élõ görög orvos esküje, amit ma is elmondanak a végzõs orvostanhallgatók az egyetemi ballagáson.
Hol marad vajon a hivatás tisztasága, ha a gyógyító, aki törvény szerint nem kaphat hálapénzt, azt mondja, hogy így nem fog tudni gyógyítani, hogy emiatt összeomlik az egész egészségügyi rendszer, és hogy romlik a szakma becsülete? Vajon az orvos becsülete csak úgy maradhat makulátlan, ha hálapénzt kap?"
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Gyergyószéki keresztaljához csatlakozva, gyalogosan érkezik a szombati csíksomlyói búcsúba Sulyok Tamás köztársasági elnök, akiről előre lehetett tudni, hogy idén is részt vesz a százezreket megmozgató székelyföldi eseményen.
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.