Magyarországon szavakba, jelszavakba, üres lózungokba csomagol a kormányzat, de mi tagadás, annyira mesteri módon, hogy 2006 óta minden választási megmérettetésen földrengésszerű győzelmet arattak.
„Igaz, hogy ez is csak látszat, s mint olyan csalóka, de hát kit érdekel az, ami nem látszik? A kétharmadok rendre jönnek, de ehhez rendre módosítani kell alkotmányt, választási törvényeket. Nem gond ez a Kossuth téri Bólogató Jánosoknak, ez a dolguk, ezt teszik, ha nem akarnak kihullani a pixisből. Márpedig nem akarnak, mert ők is tudják, hogy az Európai Unión kívül talán tényleg van élet, de Magyarországon a Nemzeti Együttműködés Rendszerén (NER) kívül annál kevésbé.
A látszatot kissé megpiszkálva már kevésbé fényesek ezek a győzelmek, a kétharmad még egyharmad sincs. Alkalomról-alkalomra csökken a választási kedv, s kopik az „egy a tábor, egy a zászló” vonzereje is. Zászló tényleg csak egy van, minden mást kiütöttek nyeregből. Más tábor sincs, csak tehetetlen, egymásra mutogató, marakodó talajvesztettek, akiket ha fel nem is szippantott a NER-gépezet, de hosszú időre padlóra küldött.
De a bizonyos zászló alatt is egyre kisebb a gyurakodás. A 2010-es jóval több, mint két és fél milliós szavazótábor a mostani önkormányzati választásra másfél milliósra zsugorodott, a részvételi arány pedig történelmi mélypontra süllyedt. Miközben a Fidesz választásról-választásra százezrével veszít szavazót (október 12-én háromszázezerrel kevesebb voksot kapott, mint négy éve), győzelme egyre nagyobb. Ezúttal a választásra jogosultak nem egészen húsz százaléka támogatta a kormányzat táborát, a módosított választási törvénynek is köszönhetően ez elegendő volt az összes megye és a legtöbb megyei jogú város, a főváros és a kisebb települések túlnyomó/elsöprő többségének elhódításához.
Csomagolás, választási törvény kérdése az egész. Ellenfél nélkül különben sem lehet túl nehéz győzni.
Ceauşescut állítólag az üres has és hideg lakások miatti elégedetlenség döntötte meg annyira látványosan. Orbánék menetelésének telhetetlenségük, a kisgömböc szindróma fog előbb-utóbb véget vetni. Hamarabb, mint a korgó gyomor, mert azt még egyelőre tökéletesen tudják himnusszal orvosolni.
A mindent lenyelő kisgömböc törvényszerűen eldurran. A mai magyar hatalom pedig vészesen közeleg efelé, már azt sem bírja elviselni, hogy egy-két helyen győzni tudott az ellenzék."
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
„Oda jutottunk, hogy nem az intelligens olvasónak írunk, hanem a rosszindulatú ostobának. A klasszikusok védve voltak ettől a nyomorúságtól, az önhitt ostobaságtól. Mi ezt ma kritikai gondolkodásnak nevezzük.”

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Félreértés ne essék, nem a népet szapulom. De észre kéne venni, elsősorban a vezető rétegnek, mekkora semmi van az egységes és oszthatatlan nemzetállami szólamok mögött.

Ha a radikalizálódott társadalom fullba akarja tolni a kretént, lehet, hogy hagyni kellene megtapasztalni, milyen az. Igen, veszélyes, de van jobb megoldás?