A választók egy – megkockáztatom: jelentős – része a törvény betartásának és betartatásának reményében szavazott Johannisra. Ezért lenne üdvözlendő, ha az elnök úr folytatná.
„A pártközi egyezményben nem csak a hadseregnek nyújtott állandó támogatásról esne szó, hanem az oktatásra fordított költségvetési összegekről is. Törvény van rá évek óta, hogy annak mértéke a bruttó nemzeti össztermék 6 százaléka! Törvény van rá, és mi a haszna? Pedig a tanítók, tanárok fegyvere – a hasznosítható tudás – hatékonyabban védi az ország biztonságát, mint az amerikai hadsereg kiszuperált vadászgépei, amelyeket megvásárolhatunk.
Folytatnia kellene az elnök úrnak a pártközi megegyezés szorgalmazását a beruházások tekintetében is. Vállalják a jelenlegi kormány- és ellenzéki pártok, hogy a megkezdett beruházásokat kormányváltás esetén sem hagyják félbe.
Továbbá pártközi megegyezés születhetne arról is, hogy a kisebbségek jogainak megadását és megvonását nem használná egyetlen párt sem választási kampányfogásra.
Ebben a száz nap türelmi időszakban bizakodom, hogy az elnök folytatja. Tovább megy és messzibbre jut mint elődei. Kevesebbet beszél és többet cselekszik. Gyorsabban. Mert az idő nem vár. Egyre gyorsul…. A reformokat a ciklus elején kell végrehajta(t)ni, mert ha nem, az már a választók elvesztésével vagy elpártolásával jár. S a bukástól nem véd meg sem az igazságszolgáltatás, sem a hadsereg. Legkevésbé a szolgálatok."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.