// 2025. július 8., kedd // Ellák
Ferencz Zsombor Ferencz Zsombor

Félsziget lefújva, Forgatag újratöltve

// HIRDETÉS

Az erdélyi, de főleg a székelyföldi magyarok bebizonyították, hogy nem dőlnek be az összes trendi áramlatnak. Marosvásárhelyen pedig talán fokozottan is elvárható, hogy a szervezők ne az átlagos városnapi hangulat irányába „fejlesszék” a számunkra kiemelt fontosságú rendezvényt.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ferencz Zsombor
2014. június 13., 08:00

A Forgatag szervezőinek arra kell gondolniuk, hogy adott egy jó lehetőség a város hétköznapjainak a megváltoztatására. Képletesen szólva, a felkínált muníciót – a magyarországi és a helyi önkormányzati támogatást – a látványos, de haszontalan tűzijátékok helyett a helyi értékek megőrzését és megerősítését szolgáló tevékenységek megszervezésére kellene felhasználniuk. Az erdélyi, de főleg a székelyföldi magyarok bebizonyították, hogy nem dőlnek be az összes trendi áramlatnak. Marosvásárhelyen pedig talán fokozottan is elvárható, hogy a szervezők ne az átlagos városnapi hangulat irányába „fejlesszék” a számunkra kiemelt fontosságú rendezvényt.

A tavalyi, első kiadásról elmondható, hogy jól sikerült. A régi-új szervezőgárda soraiban megtaláljuk azokat a fiatal – szakmai rátermettségüket már bizonyító – személyeket, akik sikerre vihetik a Forgatagot. Reméljük, lesz kellő bátorság és kreativitás bennük ahhoz, hogy egy újabb, a városunk múltjához, jelenéhez és jövőjéhez méltó rendezvényt szervezzenek. Lehetőleg minél kisebb politikai befolyással, és minél kevesebb szemfényvesztő tűzijátékkal."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség

Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

// még több főtér.ro
Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
2025. június 16., hétfő