Az autonómia szemszögéből a lassú lépések politikájánál csak az lenne rosszabb, ha tényleg sikerülne ráijeszteni a románokra.
„Az erdélyi (és nem erdélyi) jobboldal egyre gyakrabban inspirálódik a posztszovjet térségből.
A Tőkés-tábor ideológiai műhelyeként működő Mensura Transylvanica elemzőcsoport egyik tanulmányában egyebek mellett azt boncolgatja, hogy a román–moldáv egyesülés miként nyitná meg az utat Székelyföld autonómiája előtt. Úgy érvelnek, hogy Bukarest részéről nem lenne szalonképes, ha felszámolná a moldovai gagauzok 1994 óta meglevő autonómiáját, másrészt nehezen védhető álláspont lenne, ha a magyar közösségtől megtagadná ugyanezt. A gondolatkísérletként tálalt elemzés nyomán sokan drukkolnak a román–moldáv egyesülésnek.
A Németh Zsolt külügyi államtitkár közreműködésével szervezett Bálványosi Szabadegyetem autonómiapaneljének egyik meghívottja tavaly Mihail Formuzal gagauz kormányzó volt.
A RMDSZ is keresi és hivatkozási alapként használja a másutt működő autonómiákat, de példákat általában nyugatra keres: Olaszországban, Spanyolországban, Finnországban. De a Zsirinovszkij-terv más okból maradt visszhangtalanul. Az RMDSZ abból indul ki, hogy az erdélyi magyarságnak többletjogokat csakis békés eszközökkel lehet kiharcolni. Ebből következik, hogy eleve kizárt minden olyan elképzelés vagy próbálkozás, amely a többségi nemzetben félelmet kelthet. A románok pedig mindennél jobban féltik az országuk területi épségét.”
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.