Állítólag a német kancellár, Angela Merkel is az úgynevezett Johannis-projekt támogatói között van.
„Ha Johannis lesz a PNL-PDL pártfúzió nyomán hirtelen megerősödött párt államelnök-jelöltje, akkor, a maradék jobboldali erőket maga mögé állítva ő válik az őszi választás legesélyesebb indulójává, akkor a PSD jelöltjére, legyen az bárki, újabb kudarc vár.
Az események hátterét, miértjét magyarázók megtalálni vélték a Dimbovita parti politikai mozgások külföldi támogatásának okát is. Merthogy állítólag a német kancellár, Angela Merkel is az úgynevezett Johannis-projekt támogatói között van. Úgy látszik, az EU-ban folyó hatalmi harc, az unió jövőjére vonatkozó két elképzelés, az Európai Egyesült Államok és a Nemzetek Európája hívei közötti egymásnak feszülés miatt nem mindegy, mekkora a néppárti frakció az EP-ben (ezért is fogadták oly simán maguk közé a PNL-s képviselőket), s hogyan oszlik meg a jobboldali és baloldali állam- és kormányfők aránya az Európai Tanácsban, továbbá ki lesz az Európai Bizottság új elnöke.
Ebben az összefüggésben más megvilágításba kerülnek, új értelmet nyernek a magyarországi kormánypártok képviselőinek, különösen Orbánnak és Semjénnek kampányfinisbeli megszólalásai, amelyekben az RMDSZ-re való voksolásra bíztatták az erdélyieket. S ha már az RMDSZ-ről is szó esett, kíváncsian várjuk, hogyan reagálnak majd európai néppártbeli román társaik hívó szavára, hogy belpolitikai téren is valósítsák meg a jobboldali egységet."
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.
A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
Túl nagy kockázat nélkül ki lehet jelenteni: a magyar közösség szempontjából bizonyos értelemben minden román pártnak van egy AUR-arca. Az ördög viszont, mit mindig, a részletekben bujkál.

MTV: élt 44 évet. Mit adott az ikonikus zenei tévécsatorna a hazai nézőknek – egy generációnak?

Akkor kezdődött, amikor 2059-ben felrobbant a vásárhelyi vegyipari platform. Egy katalizátoregység karbantartásánál berobbant egy tartálycsarnok, és onnan megmagyarázhatatlan irányba fordultak az események.

„Mi, erdélyiek, zömében a valóság talaján állunk” – vallotta az aradi edzőlegenda, akivel csúcsra jutott a román klubfoci.

És abban aligha lesz köszönet.
És abban aligha lesz köszönet.
Pál apostol annak idején leírta, hogy ahol van törvény, ott aztán van bűn is. Na de ha a törvényt nem tartják be, akkor a bűn nem is bűn. Csók, mindenki kapja be, lehet tolni a gyűlöletbeszédet.

Romániában azóta sincs súlyos égési sérültekkel foglalkozó kórház. Gyász van, a túlélők pedig megpróbálták feldolgozni a társadalommal karöltve az ország 1989-es forradalom óta legtöbb halálos áldozatot követelő civil katasztrófáját.
Romániában azóta sincs súlyos égési sérültekkel foglalkozó kórház. Gyász van, a túlélők pedig megpróbálták feldolgozni a társadalommal karöltve az ország 1989-es forradalom óta legtöbb halálos áldozatot követelő civil katasztrófáját.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
Húsz éves a román filmtörténet egyik legfontosabb filmje. Az ember megnézi és azt gondolja, valamiféle letűnt kor történéseit látja. Aztán lassan rájön, hogy az a kor nem tűnt le.